Meddig maradnak a devizahitelek?
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
A devizahitelek árelőnye akkora a piaci alapú forintkölcsönökkel szemben, hogy visszaszorulásukra, eltűnésükre nem lehet számítani – vélekedtek a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek. Ugyanakkor elsősorban az euróhiteleknek van létjogosultságuk, de fontos ezeknél is az ügyfelek korrekt tájékoztatása a kockázatokat illetően.
A forinthitelek kamata még mindig jóval magasabb, mint akár a svájci frank, akár az euró alapú kölcsönöké. Ameddig ez az előnyük fennmarad a devizahiteleknek, addig nem várható visszaesés – mondta a lapnak Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója. A megszüntetés lehetősége ugyan fennáll, azonban erre szerinte csak rendkívüli esetben kerülhetne sor. Ugyanakkor a devizahitelek kockázatait részletesen meg kell ismertetni az adósokkal.
Szabó Levente, a Takarékbank ügyvezető igazgatója úgy vélekedett, hogy azon ügyfeleknek, akiknek nincs devizabevételük, vagyis természetes fedezettségük az árfolyamkockázattal szemben, a jövőben főleg forintban hiteleznek a bankok.
Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója is úgy látja, hogy a lakossági szegmensben akár jelentős mértékben is visszaszorulhat a hitelezés svájci frankban, japán jenben vagy amerikai dollárban. Az euró alapú finanszírozás az egyéb devizanemekben történőtől eltérő megítélés alá esik, s amíg a kamatkülönbözet nagy, addig az euróhitelezés piacképes megoldás.
Lukácsi Zoltán, a CIB Bank lakossági marketingigazgatója szerint egészen addig nem lehet számítani a devizahitelek arányának markáns visszaesésére, amíg forint- és az eurókamatszint közötti különbség nem mérséklődik 2-3 százalékra.
Mindaddig, amíg a versenyképes forinthitelezés feltételei nem teremtődnek meg, marad a devizahitel-felvétel során a transzparens, korrekt tájékoztatás, a devizahitellel már rendelkező ügyfelekkel szemben pedig a proaktivitás és rugalmasság a kölcsönök esetleges átütemezésére – tette hozzá Soós Csaba, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese.















