Eladó a Bem mozi: június végén bezár
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
2009. június 6-án a fenntartó nyílt pályázatot írt ki a Bem mozi ingatlanának megvételére. A pályázat különlegessége, hogy nem tartalmaz kizárólagosságot a moziként való továbbüzemeltetésre, így megszűnhet a még létező két budai művész mozi egyike, melyhez generációknak fűződnek emlékei. Úgy tűnik, hogy az utolsó előadásra június 30-án kerül sor.
1908-ban nyílt meg Helios mozgó néven, 1934-ben már Admirál, 1939-től Adria filmszínház, államosítás után Bem filmszínház lett. Tulajdonosa a Budapest Film (s rajta keresztül a Fővárosi Önkormányzat). 1999-től a Kántor László vezette Budapest Filmstúdió, majd az Új Budapest Filmstúdió Kft. üzemeltette és az art mozi hálózat tagjaként igazi art mozivá alakították – art kocsmával kiegészítve, és beléptetve az Europa Cinemas hálózatba. Idén 10 éve.
A 10 év alatt több mint 200 ezer néző járt a Bem moziban, ahol a rendszeres art filmvetítés mellett filmklubok, fesztiválok színesítették a programot. Amint a mozi látogatottsága relevánsan bizonyította, a plázák világában van még igény ilyen jellegű kult helyekre.
A Budapesti Art-mozi Egyesület már januárban felhívta a figyelmet arra, hogy több intézményüket is a bezárás fenyegeti a csökkenő támogatás, a növekvő üzemeltetési költségek és a gazdasági válság miatt várhatóan visszaeső nézőszám miatt – emlékeztetett az mfor.hu. Balassa Péter alelnök úgy véli, hogy 2009-ben 3-4 budapesti mozi is erre a sorsra juthat. “Most már a létért megy a harc, a villanyszámla befizetése is sokszor probléma: az artmozi-hálózat a 24. órában van Budapesten” – fogalmazott Balassa.










