Megépül-e az élményfürdő Vásárhelyen?
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »
Nem nagyon mer belevágni Hódmezővásárhely a 2 milliárdos élményfürdő megépítésébe, melyre első körben már megkapták a 900 millió forintos uniós támogatás. A közgyűléseken többször felmerült, hogy érdemes lenne újragondolni a terveket, Lázár János polgármester pedig úgy fogalmazott, hogy a 900 millió forint most jobb helyen lenne a helyi vállalkozóknál, mint a strandon.
Tavaly ősszel még szó volt arról, hogy megkezdik a támogatói jegyek árusítását az 1,2 milliárd forintos önrész előteremtésére. Ugyanakkor az idei költségvetésből kiderül, hogy egyetlen forintot sem különítettek el erre a célra.
Ennek ellenére az önkormányzat most benyújtotta a második körre a pályázatát. A terveken nem módosítottak, de korábban már egyszer csökkentették a fürdő alapterületét. Kovács Pál városstratégiai főtanácsadó szerint nem hátráltak ki a beruházásból, azonban tisztában vannak a kockázatokkal.
Egy 6000 négyzetméteres épületkomplexum üzemeltetése hatalmas többletköltséget jelent, a megtérülés viszont bizonytalan. Egy ekkora beruházásnak egyébként átlagosan 8-10 év alatt kell megtérülnie. A pályázatot augusztusra bírálják el, de kedvező döntés esetén sem biztos, hogy belekezdenek a fejlesztésbe. A közgyűlés határoz majd az élményfürdőről, várhatóan csak ősszel.










