3,5 milliárdos fejlesztés Nógrádban
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »
Megszületett a döntés a magyar-szlovák határon átnyúló operatív program benyújtott európai uniós pályázatairól – számolt be az Nport.hu.
Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke a megyeházán tartott tájékoztatóján elmondta, hogy összesen huszonhárom pályázati program nyert támogatást, tizennégy közvetlenül érinti a felvidéki Besztercebányai járást is, illetve Nógrádot és más pályázati partnereit. Vannak olyan nyertes pályázatok is, amelyeknél közvetett Nógrád megye érintettsége, és olyanok is, amelyeket nem nógrádiak nyújtottak be, de maga a fejlesztés részben itt fog megvalósulni.
Az elnök egyebek mellett kiemelte a Balassagyarmaton megvalósítandó, úgynevezett határ menti projektek házát, illetve hogy gyümölcsfejlesztő és marketingközpont létesülhet Nagykeresztúron. A Bükki Nemzeti Park sikeres pályázata keretében a Baglyaskőn egy tudományos és oktatási célokat is szolgáló látogatóközpont fog megépülni. Hátteret biztosítva környezetvédelmi oktató munkának, ehhez egy füleki bemutatóhely kialakítása is kapcsolódik.
Csaknem 512 ezer euróból teljes engedélyeztetési tervdokumentációt, megvalósíthatósági tanulmányt készíthetnek a majdani, Hollókő és Murány közötti kerékpárút-hálózathoz. Az úgyszintén támogatott Ipolyvölgyi vasút működtetéséhez szükséges előkészítő tanulmány is megoldódhat uniós forrásból. Becsó Zsolt összegzésként azt hangsúlyozta, hogy a közvetlenül, illetve részben érintő támogatott pályamunkák révén a megyében 11,9 millió eurós, jelenlegi árfolyamon 3,5 milliárdos fejlesztés valósulhat meg.










