Nem tudnak fizetni az adósok, nőttek a kintlevőségek
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
A gazdasági válság miatt sokan elvesztették a munkahelyüket Vas megyében is, ezért a szolgáltatók kintlevősége valamelyest nőtt az utóbbi hónapokban – foglalta össze a vasnepe.hu.
A Vasivíz Zrt. 74 ezer fogyasztót kezel Vas megye területén. Bognár Olga pénzügyi vezető a lapnak elmondta: kintlévőségnek a 31 napon túl lejárt tartozásokat tekintik. Ezek összege csupán a vállalat nettó árbevételének a három százalékát tette ki évekig, de tavaly 834-gyel több fizetési felszólítást és 1226-tal több korlátozási és kizárási felszólítást küldtek ki, mint az előző évben.
- Észrevettük, hogy a felszólítások után egyre több fogyasztó kér halasztást vagy részletfizetést, a válságra és az elvesztett munkahelyére hivatkozva. Érezhetően megnőtt azon adósok száma, akik nem egy vagy kettő, hanem több számlával tartoznak, valamint azoké is, akiknek a kintlévősége meghaladja a 25 ezer forintos jogi eljárási határt – emelte ki Bognár Olga.
A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. lakossági és közületi hátraléka február végén 235 millió forint volt. Kovács Márta gazdasági igazgató úgy nyilatkozott, hogy a tavalyi évhez képest 12 százalékkal emelkedett a magánszemélyek és ugyanennyivel a közületi kintlevőségek száma.
Tavaly 30 millió forint volt a legnagyobb közületi tartozás, idén „csak” ötmillió forinttal tartozik a távhőnek a legnagyobb hátralékot felhalmozott adós. Kovács Márta hangsúlyozta, hogy az önkormányzati intézmények jó fizetők, igyekeznek határidőre rendezni a tartozásukat. A magánszemélyek közül többen három-, négy-, de akár ötszázezer forinttal tartoznak a távhőnek. Eddig hat szombathelyi lakásban kötötték ki a meleg vizet, ennél jóval több adóst értesítettek ki, de sokan az utolsó pillanatban befizették a díjat.










