Az euróhitel a legjobb megoldás
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
A svájci frank csak a kamatok tekintetében lehet vonzóbb a hitelt felvenni kívánók számára, más előnye nincs az euróhoz képest. Háda Bálint, a Quaestor elemzője szerint a legjobb, ha euróban adósodunk el, illetve frankhitelünket is átváltjuk euróra. Az egyik legfőbb oka ennek, hogy így az árfolyamkockázattal már csak 5-6 évig kell számolnunk – mondta el az InfoRádiónak.
A gazdasági válság kényszerítő ereje miatt Magyarország ugyanis igyekszik az euróövezetbe, s várhatóan néhány éven belül meg is történik az euró bevezetése. Ezzel pedig megszűnik az euróban felvett hitel árfolyamkockázata, mely a svájci frankkal szemben továbbra is fennállna. Ráadásul, mivel a frank kifejezetten befektetési valuta, egyfajta “pótarany”, ezért könnyen erősödik az árfolyama. Ez pedig nem kedvez a frankhiteleseknek.
Ugyanakkor most már azt is számításba kell venni, hogy svájci frank alapú hitelhez egyre nehezebb hozzájutni, hiszen a hazai bankok nem rendelkeznek elegendő svájci frank forrással. Az alpesi ország devizáját ennek következtében hitelre veszik már, ami viszont megdrágítja azt. A különbözetet pedig az ügyfelekre terhelik, ami meg is jelent már az utóbbi időben a kamatokban és a kezelési költségekben.
A forinthitelhez képest is kedvezőbbnek tűnik az elemző számára az euróhitel, hiszen a törlesztőrészletek alacsonyabbak utóbbi esetében. Persze sokáig hátrányt jelent, hogy a forint kiszámíthatatlan árfolyammozgásai miatt az átváltásnál veszteség jelentkezhet. A jelenlegi pénzügyi bizonytalanság miatt azonban felgyorsul az eurózóna bővítése, s egyre közelebb kerülünk a konvergencia-kritériumok teljesítéséhez. Ráadásul az Európai Központi Bank folyamatosan mérsékli most az alapkamatot, így az euró kamatszintje jövőre már 1,5-2 százalék közé kerülhet.










