Változik a lakástámogatási rendszer?
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
A Világgazdaság információi szerint eltörölnék vagy 35 évről 40 évre emelnék a lakástámogatás korhatárát. A kabineten belül ezzel foglalkozó szakemberek ugyanis úgy ítélik meg, hogy a 35 éves korhatár már nem életszerű, hiszen a gyermekvállalási időszak kitolódása miatt sokan eleve elesnek a lakástámogatás lehetőségétől. A kormány részéről a lapnak egyelőre nem erősítették meg az erről szóló híreket.
Egyes hírek szerint már zajlik az egyeztetés a pénzügyi tárca és az államkincstár között, a Pénzügyminisztérium úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem találkoztak ilyen irányú módosítási szándékkal. Horváth Csaba, az MSZP lakáspolitikusa szintén azt közölte, hogy felsőbb szintű egyeztetések még nem folynak a javaslatról. A lap úgy tudja, hogy az 5 milliós és 15 milliós összeghatár módosítására vonatkozóan nincsenek tervek.
Szeptember elején egyébként még egy olyan munkaanyag látott napvilágot, mely szerint a kormány leépítené a lakástámogatás jelenlegi rendszerét. A szaktárca részéről jelezték, hogy mindez csak javaslat szintjén merült fel, s érintetlen marad a jogosultak köre. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a kormány hosszú távon a bérlakásprogram bővítésében gondolkodik.















