Százezrek spórolhatók meg cserépkályhával és kandallóval
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
Míg néhány évvel ezelőtt a kandalló vagy cserépkályha építésének legfőbb motivációja a lakásbelső esztétikuma volt, manapság új, de visszatérő szempontként a takarékosság is fokozottan jelentkezik – mondta el egy kandallóépítő mester a bama.hu-nak. Szerinte néhány év alatt százezrek spórolhatók meg fatüzeléssel, ugyanakkor egy kandalló hozzávetőlegesen 400 ezer forintba kerül.
Óvatos becslések szerint is megtérülhet 4-5 év alatt a kandalló vagy a cserépkályha ára. Attól függően persze, hogy milyen berendezést építtetünk magunknak, hiszen lényegesen drágábban is építhető kályha. Az ár elsősorban a felhasznált anyagok – burkolólapok, tűztér, ajtó – minőségétől függ.
Ennél olcsóbban jöhetünk ki, ha barkácsüzletekben, szakboltokban vásárolunk úgynevezett kommersz cserép- vagy vaskályhát, illetve kandallót. Ezen eszközök már 100 ezer forintnál alacsonyabb áron is megvásárolhatók, vagyis a megtérülés még gyorsabb. Amikor kályhát választunk, akkor lényeges tényező azok hatásfoka: Nyugat-Európában 78 százalék alattit már nem lehet eladni, éppen ezért ezek a típusok felbukkanhatnak a hazai üzletekben, amelyekben viszont sem a hatásfokról, sem pedig a környezeti hatásokról nem kapunk megfelelő tájékoztatást.
Mindamellett nem csak a berendezés árával kell számolnunk, hanem az összes beépítendő új berendezés, így például a kémény árát is figyelembe kell venni. A kandallók és kályhák működésének alapfeltétele ugyanis a megfelelő kapacitású és biztonságú kémény megléte.
A vegyes tüzelésnek ugyanakkor van egy nagy hátránya, mégpedig az, hogy elterjedése hosszú távon mindenképpen kihat majd a levegőben mért porszennyezettség mértékére.















