Válság: Magyarország a leggyengébb láncszem + videó

Kis és nyitott provinciális gazdaság vagyunk. Ha az emberek elvesztik a jövedelemforrásukat, amiből az ingatlanhiteleiket fizették, akkor ellehetetlenülnek, hiszen nekik kell az árfolyamkockázatot megfizetniük.

Hiba, hiba hátán

Hiba volt a kamatemelés Albrecht Ottó, a Cashline elnöke szerint. A vezérigazgató úgy véli, hogy a gazdaság életben tartásához adócsökkentésre lett volna szükség, hiszen nem az a baj, hogy a devizahiteleseknek nőttek a törlesztőrészleteik, hanem az, hogy a kormány szerint nekik kell viselniük az árfolyamkockázatot. A válsághoz és ettől részben függetlenül Magyarország nehézségeihez éppen az vezetett, hogy előre, hitelből fogyasztottak az emberek, a hiányzó pénz pedig ott van a megtermelt vagyon elé szaladt életszínvonalukban. A válság többek között emiatt már átgyűrűzött a reálgazdaságba is -, nagyon sokan lesznek munkanélküliek. Az átlagemberek igazából akkor fogják megérezni a válságot, hiszen az árfolyamkockázatot már nekik kell vállalniuk, s aki elveszti a munkahelyét, annak nehéz lesz a hitelét törlesztenie. Ennek hatásait lehet kormányzati intézkedésekkel tompítani, de ezt kivédeni nem lehet.

Albrecht szerint ugyanis azért az állam ne adjon kompenzációt a svájcifrank-hiteleseknek, mert most drágult a svájci frank, hiszen „4-5 éven keresztül eleve feleannyi törlesztőrészletet fizettek, mint a forinthitelesek. Az erősödő forint miatt hónapról hónapra egyre kevesebb és kevesebb törlesztőrészletet fizettek. Ez az árfolyamkockázat. Most engedtessék meg, hogy egy-két évig magasabb díjat fizessenek. Ilyen válságos helyzetben az államnak eszébe ne jusson az ő támogatásukra költeni.”

Az állami adminisztratív kiadásokat drasztikusan csökkenteni kellene Albrecht szerint: “az állami beruházásokat az európai uniós forrásokkal kiegészítve növelni, az adókat csökkenteni kellene. Furcsának tűnik, de azért kell adót csökkenteni ilyen válságos helyzetben, mert amúgy sem lesz nagy az adóalap. Nem tudunk veszíteni egy ilyen helyzetben. Ha magasan hagyjuk az adókat, és az adóalap lecsökken, akkor egy kicsi adóalapnak egy viszonylag nagy százalékát viszi az állam. De ha van esély arra, hogy az adóalap növekedjen, akkor annak a kisebb százaléka is nagyobb szám. Ez ad egy esélyt a gazdaságnak, az országnak. Egy ilyen világválsághelyzetben így se, úgy se lesz meg az a bevétel, amit terveztünk. Akkor már inkább csökkentsük az adókat, mert ez arra ösztönözheti a befektetőket, hogy merjenek befektetni egy ilyen nagyon nehéz helyzetben, és akkor akár több bevétel lehet. Az, hogy a minimálbér adómentes, az alapvetően politikai kérdés. Morálisan helyes, gazdaságilag nem helyes.”

A pénz nálunk

Ez az ország minden évben körülbelül tíz százalékkal többet költ el, mint amennyit megtermel. 90-ben indultunk olyan 25 milliárd dolláros államadóssággal, most van 85. Képződött tehát plusz 60 milliárdnyi úgy, hogy közben eladtunk mindent. Ez a túlköltés azt eredményezte, hogy tízévente egy teljes év GDP-je kiesik. Ez az utóbbi 18 évet nézve azt jelenti, hogy elveszett másfél évnyi GDP-nk. “Ez mit jelent? Bármilyen döbbenetes és hihetetlen, de itt a pénz nálunk, magyaroknál! Az állampolgárok millióinál.
Nézzünk egy egyszerű példát: ha valakinek 200 ezer forint a nettó fizetése, ez egy évben 2,4 millió forint. Ha tíz százalékkal többet költ ennél hitelből, eladja a családi ezüstöt otthonról, akkor nem tűnik fel. Csak tíz év alatt egy teljes évnyi családi költségvetés kiesik. Ez nem jelent szignifikáns életszínvonal-javulást. Plazmatévékben, új lakásokban, az életszínvonalban, a nagyon sok inaktív ember eltartásában, a 300 ezer kamu rokkantnyugdíjasban, a nyugdíjasok finanszírozásában, a pazarló államban van a pénz. Van 500 ezer ember, akiről nem tudjuk, hogy mit csinál, eltartják, nem dolgozik, nem nyugdíjas, nem beteg és nem munkanélküli. És a mi esetünkben is igaz, hogy az emberek többször mentek nyaralni, többször vettünk drágább ételt, előbb cseréltük le a kocsinkat, megvettük a gyereknek a lakást, felvettük a lakáshitelt. Ezek önmagukban kis tételeknek tűnnek, csak 18 év alatt dagadtak óriásira.

Hogy ez kinek a sara? Mindenkié. Senki sem akart rosszabb életszínvonalon élni. Azoknak a sara, akik engedték, hogy hitelből finanszírozzák a kicsit jobb létet. Én hasznos tagja vagyok a társadalomnak, ha a legjelentősebb vagyontárgyam a két mobilom és a diktafonom? Hisz én nem gyarapodtam hitelből, a javaimat a szolgáltatóiparban költöttem el jellemzően, kocsmákban, taxiscégeknél. Mindenki hasznos tagja a társadalomnak. Csak mindenki élvezte ennek a rossz rendszernek az előnyeit, vagy áttételesen, vagy közvetlenül. Még az is, akinek csak egy mobiltelefonja van. Nem hiszem, hogy az embereket, mint individuumokat el kéne ítélni, mert az emberek nem tettek mást, csak éltek a lehetőségükkel. Az amerikai bankárokat el lehet ítélni, amiért alkalmazottként évi 100-200 millió dollárokat kerestek. Ez valóban vérlázító. Ugyanakkor a bankokat nem lehet felelőssé tenni azért, hogy a FED, a SEC, azaz az USA pénzügyi felügyeleti hatóságai hagyták, hogy a bankok ezt a gyakorlatot folytassák. A befektetési bankoknak teljesen mindegy, hogy ásványvizes palackkal, kukoricával, olajjal, devizával, részvénnyel, kötvénnyel, ne adj isten, ilyen szinte semmit sem érő jelzálogpapírokkal kereskedjenek. A regulátornak, az államnak, a felügyeleti hatóságoknak kellett volna ennek megálljt parancsolnia.”