Megint többet fizetünk a gázért
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
Hiába csökkent hónapok óta radikálisan a kőolaj világpiaci ára, január elsején emelkedni fog a földgáz ára, legalább 10 százalékkal – idézi az Energiainfo vezető elemzőjét az inforadio.hu. Drucker György elmondta: a világpiaci árak csökkenését 2009 folyamán érezni fogják a fogyasztók, mivel az elszámolás 9 havi követéssel történik.
A szakértő kiemelte: január elsején emelkedni fog a földgáz ára, várhatóan legalább 10 százalékkal, hiszen a nyári olajár-tetőzés most gyűrűzik be Magyarországra is. Drucker György szerint a hazai fogyasztók legkorábban áprilistól érzékelhetnek némi árcsökkenést, amit júliustól egy jelentősebb áresés követhet.
Az Energiainfo vezető elemzője ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a nyersanyagárak mellett az árfolyamváltozás is meghatározó az árak alakulásában. Emlékeztetett: az augusztusi és novemberi dollárárfolyam között 50 forint volt a különbség. Októberben a földgázdíj megállapításáról szóló rendeletet úgy módosította kormány, hogy az árfolyamkockázatot áttolta a közüzemi nagykereskedőre, az ügyben egyeztetés zajlik – mondta Drucker György.















