Pécsett megfordítanák a negatív hírspirált
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »
Szeretnék megfordítani a negatív hírspirált a jövőben a Pécs2010 EKF-program felelősei. Ennek kapcsán Szalay Tamás a tegnap megtartott egyetemi fórumon mindjárt le is szögezte, hogy a Pécs2010 EKF-program nem az épületekről szól. Ugyanakkor dr. Merza Péter, a program fejlesztési igazgatója átvéve a szót Szalaytól, jelezte, hogy Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (DDRKT) esetében szeptember 25. óta megvan a jogerős építési engedély, a terület tulajdoni és telekviszonyai teljesen rendezettek.
Az épület kapcsán nincs probléma a pályázattal sem, a hiánypótlások megtörténtek, novemberben pedig megkezdődhet a kivitelező kiválasztásáról szóló közbeszerzési eljárás. Szintén megvan a jogerős építési engedélye a Pécsi Konferencia- és Koncertközpontnak (PKK), és a pályázattal kapcsolatban szintén megtörténtek a hiánypótlások. A kivitelezés novemberben meg is kezdődhet. Az is elhangzott, hogy az ellenkező híresztelésekkel szemben semmilyen régészeti probléma nem áll fenn sem a PKK, sem a DDRKT területével kapcsolatban.

A Nagy Kiállítótér engedélyezési tervei decemberre születnek meg, s e kulcsprojekt bár jelentős helyszín- és méretváltoztatásokon esett át, előkészítése rendben halad. A Zsolnay Kulturális Negyednek ugyancsak megvannak az engedélyezési tervei, a projektről november 20-án tárgyal a közgyűlés. A Közterek és parkok kulcsprojekt 2 ütemben valósul meg 8,5 milliárd forintból, ami egyedülálló az országban, hiszen ekkora összeg még sosem állt rendelkezésre hasonló célokra – számolt be a Pécsi Napilap.















