Hogyan spóroljunk a fűtésen a szomszéd kárára?
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
A kizárt lakásokba átáramló meleg a szomszédos, fűtött helyiségekben, lakásokban többlet hőfelhasználást okozna, ezért nem alkalmazza a Nyírtávhő azt a módszert, hogy elzárja a fűtést azokban a lakásokban, ahol nem fizetnek. Pedig kintlévősége eléri a 240 millió forintot, azaz átlagosan minden távhős lakásban élő 16 ezer forinttal tartozik a cégnek a városban.
A lakók ugyanakkor azért is gyakran panaszkodnak, amikor a szomszéd csak egyetlen szobában fűt, hogy spóroljon. Ezzel ugyanis a szomszédot többletfűtésre kényszeríti, ha az olyan lakásban él, ahol esetleg többen laknak, vagy kisgyerekek is vannak. Az egyik panaszkodó szerint az eljárással a fűtést elzáró lakók tulajdonképpen a szomszédok kárára spórolnak. Igazságtalannak tartják tehát a kialakult rendszert a kényszerű körbefűtés jelensége miatt.
A szolgáltató is tisztában van a körbefűtésnek a szomszédok számláira gyakorolt hatásával, ezért csak a meleg vizet zárja el tartozás esetén, ami gyakran hatni is szokott az adósokra. Ugyanakkor 2008. december 1-jétől a fűtési díjat 8,4 százalékkal, a meleg víz hődíját 9 százalékkal emeli a nyíregyházi szolgáltató az alapdíj változatlanul hagyása mellett. A lakók pedig amiatt aggódnak, hogy így még többen kezdenek spórolni, így egyes lakásokban az emelésnél is nagyobb mértékben emelkedik a számla – írja a szon.hu.















