Megmenti a devizahiteleseket a kormány?
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
A devizahitellel rendelkezők azon nehézségeinek mérséklésére dolgoz ki javaslatot a kormány, melyek a forint árfolyamának fokozott ingadozásából származnak – jelentette be ma reggel a köztelevízióban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A javaslatot várhatóan a jövő héten hozzák nyilvánosságra.
Az is kiderült a kormányfő szavaiból, hogy ezzel a megoldással sem fogják teljesen kiküszöbölni azt a kockázatot, amely a forint ingadozásának a havi törlesztőrészletek változására való hatását eredményezi. További részletekre viszont nem tért ki.
A portfolio.hu cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a forint gyengülése a devizahitelek esetében a havi törlesztőrészletek emelkedését okozza. Ez az elmúlt hetekben bekövetkező jelentős mértékű forintgyengülés miatt több ezer, sőt akár 10 ezer forintot is jelent a havi törlesztőrészletben.
A lap szerint a kormány azt a forintot folyamatosan gyengítő tényezőt próbálja majd meg kiküszöbölni, hogy nettó értelemben a hiteltörlesztések jelentősen meghaladják majd az új hitelfelvételeket. Utóbbiak ugyanis visszaesnek a bankok által leállított, illetve szigorított devizahitelezés miatt.















