Villány: mélyül a szakadék
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »
Nem biztos, hogy sokan felkapják a fejüket a Jammertál, a Csillagvölgy, a Kopár- vagy az Ördögárok-dűlő nevének hallatán. Pedig érdemes odafigyelni, hiszen a fent említett területeken 15 millió forintnál kevesebbért nem adnak egy hektár földet. Ennek is megvan az oka: az itt termett szőlőből készül a villányi bor.
● 2,2–2,5 ezer hektár szőlőültetvény,
● a területnagyság 3–70 hektár között váltakozik,
● 5 hegyközség,
● 59 piacra termelő vállalkozás,
● 300 kistermelő,
● évi 90–100 ezer hektoliteres bortermelés.
FŐBB VÖRÖSBOROK:
● hagyományos fajták (portugieser, kadarka, kékfrankos),
● nemzetközi fajták (cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir),
● házasított cuvéeborok
ERŐSSÉGEK:
● 200 évnyi „sváb borász” hagyomány,
● szakmai összefogás,
● eredetvédelem, ellenőrzött minőség,
● borút,
● egyedi kezelésű, „kézműves” borok,
● borászat, turizmus és gasztronómia egysége,
● az értékesítés kétharmada helyben zajlik,
● borászatonként 5–7 százalékos az árbevétel-arányos eredmény.
GYENGESÉGEK:
● tokaji mércével kis pincészetek,
● szerény export,
● a tokaji borkülönlegességekhez képest kisebb potenciál,
● a külföldi ismertség hiánya.
Több vállalkozás, ugyanannyi vendég
Kevés olyan ember él Magyarországon, aki a Baranya megyében található Villány nevének hallatán ne asszociálna azonnal a finomabbnál finomabb (vörös)borokra. Akinek már volt lehetősége arra, hogy ne egy fővárosi étteremben, hanem „helyben” kóstolja meg a méltán híres nedűt, az vélhetően jó szívvel ajánlja ismerőseinek a mediterrán hangulatú városka pincéit, fogadóit. Így van ezzel Maul Zsolt is, aki különösen érdekelt ebben, hiszen ő is azok közé a vállalkozók közé tartozik, akik szőlőtermesztésből és a vidéken egyébként évszázadok óta őshonos gyümölcsből készült bor értékesítésével keresi a kenyerét. Ami a Maul Pincészet és Sváb Kisvendéglő tulajdonosának állítása szerint mostanában egyre nehezebb feladat, főleg akkor, ha az övéhez hasonló kisebb vállalkozás tulajdonosaként próbál helyzetbe kerülni a „mindegy mennyi” alapon gazdálkodó nagyvállalkozásokkal szemben.
„Tavaly ilyenkor kétszer nagyobb volt a forgalmunk, talán az őszi időszak, a Vörösbor Ünnepe hoz majd némi változást” – mondta Maul Zsolt, aki szerint a Villányba látogató vendégek száma nem, viszont a Villányban pincészetet nyitó vállalkozások száma változott. „Ugyanannyi vendég jön, csak több fogadó nyílt, így jobban szétszóródnak az elsősorban a finom borok és a messze földön híres vendégszeretet miatt érkező turisták. Pedig nem olcsó mulatság pincét nyitni Villányban: egy, a pincesoron található 50 négyzetméteres romos ingatlanért 15-20 millió forintot kérnek, de erre még bőven kell költeni. Ez csak egy kereskedelmi célra is alkalmas, 50 négyzetméteres romhalmaz ára. A felújítás és a vendéglő kialakítása további milliókat emészt fel, ami a jelek szerint nem biztos, hogy hamar megtérül.”
„Nehéz versenyben maradni”
„Ha nem lenne pincém, ilyen körülmények között biztosan nem vágnék bele. Az árak olyan szinten elszaladtak, hogy nagyon nehéz versenyben maradni” – állítja Maul Zsolt, aki a Villányba érkező milliárdos beruházások megjelenésével magyarázza a valóban csillagászati árakat. A pincéket, fogadókat ráadásul nem elég megvenni és kipofozni, meg is kell tölteni minőségi, tradicionális villányi borokkal. A villányi hegy oldalában található termőhelyek közül a Jammertál, az Ördögárok- és a Kopár-dűlő számít „felsőkategóriás” vidéknek. Itt – egyes információk szerint – 10-15 millió forintot kell fizetni egyetlen hektár földért. Ez persze a Maul pincészethez hasonló kisvállalkozások számára, ha nem is megfizethetetlen, de anyagilag megterhelő, ezért ők a két hektár saját terület mellett bérleti szerződést kötöttek egy prémiumkategóriás szőlőt termesztő tulajdonossal. A 16 hektáros területről származó szőlő kilóját 160–300 forintos áron vásárolják. Az ilyen alkalmon egyébként Maul szerint kapva kapnak a borászok.
Tíz év múlva 20 milliót érhet
„Nagyon nehéz éven vagyunk túl” – mondja Günzer Tamás, amikor az idei termésről faggatom. A precizitásra és – kollégáihoz hasonlóan – a maximumra törekvő, tapasztalt borász szerint idén súlyos gombafertőzések nehezítették a termelők dolgát. Günzer Tamás ugyanakkor hosszasan és büszkén ecseteli, hogy ha minden a tervek – és az időjárás-előrejelzések – szerint alakul, akkor a tavalyihoz hasonló kiváló minőségű termésre számít. A vállalkozását 1991-ben indító, végzettsége szerint mezőgazdasági mérnök ma már 15 hektáron gazdálkodik: „Szőlőterületeink a villányi Jammertál, Csillagvölgy valamint a nagyharsányi Dobogó-, Kenderföld- és Várerdő-dűlőben, új ültetvényeink pedig a villányi Ördögárok- és a nagytótfalusi Völgyi-dűlőben vannak” – olvasható a neves borász honlapján, aki nem titkolja, hamarosan kétszer ekkora területen fog szőlőt termeszteni. Arról nem szívesen beszél, hogy a 2006-ban kivágott erdőért mennyi pénzt fizetett, csak annyit árul el, hogy „nagy költségekkel járó, de hosszú távon – számításai szerint 10 év múlva – megtérülő összegről van szó”.
Az erdőkivágás, a kihajtott gyökerek kiszedése, elásása, majd a felső humuszréteg leszedése után Günzer Tamás idén tavasszal fogja elültetni az első tő szőlőket. Ezeket négy év múlva lehet majd szüretelni, de ha ez az idő eltelt Günzer Tamás szerint a kisharsányi területről származó szőlőből is csúcsborokat fognak készíteni. Nem beszélve arról, hogy a már szőlőtermesztésre alkalmas területen egy hektár föld 20 millió forintot ér majd. „A legolcsóbb helyeken is 10 millió forintot kérnek egy hektár földért, de például az Ördögárokban 25-30 millióba is kerülhet egy ugyanekkora termőföld” – ismerteti a megdöbbentő számokat a borász. Az, hogy már csak az erdők és bozótosok kiirtásával lehet Villány közelében szőlőtermesztésre alkalmas területet kialakítani, jól mutatja, hogy fogyóban vannak a kiváló klímával és természeti adottságokkal rendelkező térség földjei. Ezt Günzer Tamással egyetemben a többi megkérdezett borász is alátámasztotta. „A déli lejtő elfogyott, előbb-utóbb a Siklós és Hegyszentmárton közötti területet is beültetik”.














