Miskolcon elfogyott a panelpénz
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »
Egy tegnapi hír szerint elfogyott a panelprogramra szánt pályázati pénz. Ezt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium cáfolta, mondván 2008. július 31-ig 4,8 milliárd forintot fizettek még csak ki a rendelkezésre álló 10 milliárdból. Miskolcon ugyanakkor az önkormányzatokhoz beadott pályázatok igénye meghaladja azt az összeget, amelyet az önkormányzat a költségvetésből elkülönített, habár Tompa Sándor, a miskolci panelprogram biztosa ebben az esetben is úgy fogalmazott: „nem fogyott el a pénz”.
Mindenesetre a Borsod Online-on az olvasható, hogy a megyeszékhely 750 millió forintot különített el erre a célra, s a 130 beérkező pályázat mindegyikét nem tudják támogatni, abból csupán 46-ot. Ez 2400 miskolci lakás felújítását jelenti. Most keresik a módját, hogy a 750 millió forintos keretet megemeljék. A szeptemberi közgyűlés elé ezért beterjesztik az elképzelést. Tompa szerint ha 1 milliárd forintra lehetne emelni az összeget, már az is szép eredmény lenne.
A miskolci panelházakban lakók ugyan egyénileg, a minisztériumnál is pályázhatnak a panelprogramban, de ebben az esetben nagyobb önrészt kell vállalni a lakóközösségnek, hiszen az önkormányzat egyharmados támogatása kiesik. Egyelőre ilyen miskolci pályázatról nem tud a biztos. Az elfogadott pályázatokat egyébként Miskolc továbbítja a minisztériumba, ahol majd októberben döntenek ezekről, így a felújítások leghamarabb jövő tavasszal kezdődhetnek meg.















