Miért ragaszkodik Kovi, a szexfilmguru a Józsefvároshoz? Videó
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »
A „nyóckert” sok lakáskereső eleve kizárja, pedig itt is vannak jó helyek, sőt egyes részek kifejezetten szépek és élhetőek. Az árak ugyanakkor a környék viszonylagos népszerűtlensége miatt alacsonyabbak, mint máshol.
Józsefváros bugyrai
A VIII. kerület egyike a legalacsonyabb presztízsű városrészeknek. A közkeletű vélekedés szerint „a nyolcban” burjánzik a prostitúció és a gyakran hozzá kapcsolódó szervezett bűnözés, a kábítószer- és fegyverkereskedelem. A kerületiek viszont tudják, hogy Józsefváros belső határai sokkal élesebbek, mint akár a többi kerület közötti választóvonal. A József körút két oldalát eszerint nem is lehet összehasonlítani, de sem a Tisztviselőtelep, sem az egykori Ganz gyár területén található raktárak státuszát, értékük összehasonlítását sem érdemes boncolgatni és elemezni, hiába is van a két negyed nagyon közel egymáshoz.
Kovi már csak tudja!
A Palotanegyed
A nyolcadik kerület legkedveltebb része a két körút közötti Palotanegyed, amelyben a tipikus körfolyosós bérház mellett sok egyetemi épület, a Szabó Ervin könyvtár és a Nemzeti Múzeum mellett – némi jóindulattal parknak is nevezhető – hangulatos tereket is találhatunk. Itt a beköltözhető állapotú lakások átlagos négyzetméterára 300 ezer forint alatt van, vagyis 10-20 ezer forint/négyzetméterrel olcsóbban tudunk vásárolni ingatlant, mint a szomszédos VII. és IX. kerületekben.
Magdi és a fuvaros
Kétségtelen, hogy vannak a kerületnek kifejezetten alacsony státuszú részei is. A Magdolna-negyed, ami az önkormányzat néhány éve meghirdetett rehabilitációs programjában is kiemelt célterületként kezel, ilyennek számít. A BRFK adatai szerint a Nagyfuvaros utca és a Fiumei út közötti részen a legnagyobb a kerületben az ismertté vált bűncselekmények száma, itt a legmagasabb a gazdaságilag inaktívak aránya, és ráadásul itt van a legtöbb lepusztult, rossz minőségű, egészségtelen lakás is. Bár az önkormányzat törekvései valószínűleg nem maradnak eredménytelenül, a kerületre egyre jellemző a vidékről a fővárosba költöző értelmiségi fiatalok közösségi kezdeményezései. Ennek ellenére azonban nem várható, hogy rövid időn belül jelentősen javulna a kerület ingatlanpiaci helyzete, legfeljebb csak a lakosság cserélődik le, s fiatalodik meg.
Baross Gábor is megirigyelhetné
A Baross utca másik oldalán viszont sokkal korábban elindult, és sokkal előrehaladottabb a rehabilitáció üteme. A felújításra szánt épületek közelében szép számmal találhatunk már új építésű lakásokat, amelyeknek az árai már nem a kerület régi rossz státuszát tükrözik, hanem sokkal inkább a kialakuló új városrészét. Itt nem ritka a 400 ezer forint körüli négyzetméterár sem. A városrész emelkedő státusza remélhetőleg magával fogja húzni a környék bérházfelújításait is, és akár az önkormányzat szerepvállalásával, akár a nélkül meglódulnak a környéken a felújítások is.
Rákóczi K2 nélkül
A Rákóczi téri csarnok környéke, az egykori
Iparosnegyed rossz híre ellenére, vagy talán a környék frekventáltsága miatt soha nem romlott le annyira, mint a Práter utca környéke, ezért ezen a részen a használt társasházi lakások árai is valamivel magasabbak.
A százados és a tisztviselő
Józsefvárosban van még két nagyon sajátos történetű és hangulatú városrész, a Tisztviselőtelep, és a Százados út környéke. A Tisztviselőtelep, ahogy a neve is mutatja, eredendően hivatalnokok számára épített lakótelep, ami persze egyáltalán nem hasonlítható össze egy a szocializmusban épült lakótelephez. Értékes, jó minőségű házak vannak errefelé, igaz, nagyon változatos állapotban. Az itt lakók a mai napig is nyugodt, csendes, biztonságos környéknek ismerik, és ez az árakban is megmutatkozik. Errefelé alig találni már lakást négyzetméterenként 300 ezer forintnál olcsóbban.
| Városnegyed | Építés alatt (eFt/nm) | Felújított (eFt/nm) |
| Palotanegyed | 395,9 | 292,1 |
| Népszínház negyed | 313,9 | 243,0 |
| Iparosnegyed | 339,8 | 253,1 |
| Józsefváros központ | 419,4 | 255,1 |
| Magdolna negyed | 335,0 | 222,8 |
| Szigony negyed | 311,0 | 225,8 |
| Orczy negyed | 391,7 | 213,9 |
| Tisztviselőtelep | n.a. | 372,3 |
| Százados úti lakótelep | n.a. | 258,3 |
| Együtt | 337,8 | 259,3 |











