Idén már több cég ment csődbe, mint tavaly egész évben
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben. Akkor december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből.
Az év nyolcadik hónapjában a szabadságolások miatt évről évre alacsony az induló cégbírósági eljárások száma, így nem meglepő, hogy az augusztusban fele annyi felszámolást tettek közzé, mint júliusban. Ennek ellenére az előző év azonos hónapjához viszonyított növekedés csaknem 50 százalékos.
Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója jelezte, hogy a tavalyi év azonos időszakhoz képest az idei első 8 hónapban 19,2 százalékos a növekedés, így a tendencia nemhogy a bedőlések növekedésének lassulásáról, épp ellenkezőleg, gyorsulásáról tanúskodik.
Az inkább erősödő, mint gyengülő válságjelenségek ellenére a cégalapítási kedv alig lanyhult: tavaly nyolc hónap alatt 31 404 új társaságot jegyeztek be, idén pedig 30 494-et, így a csökkenés értéke mindössze 2,9 százalék, vagyis a válságnak továbbra sincs „visszatartó ereje”. Ez a szakember szerint nemigen magyarázható mással, mint hogy a bedőlt cégek nyomdokain, azonos tulajdonosi körben újabb vállalkozások alakulnak, amelyek a statisztikák szerint adósságokat felhalmozva gyakran ugyanarra a sorsa jutnak, mint elődeik. „Az előző kormány nem foglakozott ezzel a problémával, sőt enyhítette a belépési korlátokat. Itt lenne az ideje, hogy egy határozott szabályozással végre kizárják a rendszerből az adósságszédelgőket” – véli az Opten stratégiai igazgatója.











