Hullanak a pénzügyi szolgáltatók
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
A hitelpiac visszaesése, a pénzügyi felügyelet és szabályozás szigorodása nyomán egyre több pénzügyi szolgáltató cég szűnik meg felszámolással, végelszámolással – derült ki az Opten elemzéséből. A társaság adatai szerint 2010 első hat hónapjában 34 százalékkal több új felszámolási eljárást indítottak az elmúlt év első félévéhez képest.
Az elmúlt év első félévéhez képest 2010 első hat hónapjában 34 százalékkal több új eljárást indítottak. Tavaly az év elejétől júniusig 82, idén viszont 110 vállalkozás felszámolását kérték. A felszámolt cégek az összes ágazatban működő vállalkozás több mint 1 százalékát jelentik. A végelszámolási eljárások száma 17 százalékkal nőtt a két esztendő első féléveit összehasonlítva.
Stagnál a vállalkozó kedv az ágazatban, hiszen a tavalyi első félévben alapított 811 céggel összehasonlítva ebben az évben eddig csupán 1,4 százalékkal több, 823 vállalkozást indítottak útjára. Az első három hónap elmaradt az előző év első negyedévéhez képest, ám április óta optimistábbak a vállalkozók, így a második negyedév adatai végig magasabbak, mint 2009 azonos időszakában. A rekordhónap az április, amikor 182 céget alapítottak: ilyen magas szám nem is volt a tavalyi esztendő első hat hónapjában. Az új cégek száma minden régióban hozzávetőleg a felére esett vissza – Budapesten és Pest megyében így is 374 új pénzügyi szolgáltató vállalkozás alakult.















