Ártatlanokat is meggyanúsítanak az áramlopással?
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
Egyre több a panasz is az energiahivatalnál: olyan családok jelentkeznek, amelyek váltig állítják, hogy ártatlanok, azaz nem trükköznek a villanyórával. Az áramszolgáltatók ugyanakkor minden lehetséges eszközzel küzdenek a praktika ellen, például úgy, hogy kemény, több 100 ezer forintos kötbért rónak ki, már akkor is, ha vélelmezik a trükköt – számolt be az MR1-Kossuth Rádió.
Egy magyarbólyi családanya azt mondja, egy egyéves procedúra után sem alszik nyugodtan. Egy laborvizsgálat után ugyanis azzal gyanúsították meg, hogy lopja az áramot, megmágnesezi, vagy megmágnesezte a villanyórát, és azzal lassítja, lassította az óra pörgését. Az asszony rögtön rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, ha ugyanis tényleg megbuherálta valaki az órát, azt más csinálta. Az energiahivatal közben 5 évre visszamenőleg kikérte a család számláit, napra kiszámolta, hogy körülbelül 1,5 kilowattórát fogyasztottak naponta, ami reális, így törölték a 300 ezer forintos kötbért. A család azonban még nem lélegezhet fel, mert az E.On a bíróságon megtámadhatja ezt a határozatot.
Medvegy Magdolna civil fogyasztóvédő, a Társadalmi Unió képviseletében azt mondta a rádiónak, hogy egyre több panasz érkezik hozzájuk a számlákkal kapcsolatban, és nemcsak az ügyfelek száma gyarapszik, de a vitatott összegek mértéke is egyre nő.
A fogyasztóvédő azt tanácsolja, hogy ha valaki úgy érzi, hogy jogtalan követelésekkel zaklatják, ne fizesse be első ijedelmében a pénzt, mert azt soha nem kapja vissza. Ne indítson polgári pert sem, mert többe kerülhet a leves, mint a hús: egy panaszosuk érdeklődésére az ügyvédek például 120 ezer forintért vállalták volna, hogy megmentik a 300 ezer forintját. A legcélszerűbb legelőször egyezkedni. Ha pedig valaki ártatlannak tudja magát, akkor meg kell várni, mit lép a szolgáltató, a bizonyítás ugyanis már nem az ügyfél kötelessége.











