Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
Miután az euró/forint kurzusa szerdán 15 havi mélypontot ütött meg, és 261 alá is benézett az árfolyam, csütörtökön megálló következett az erősödésben és a minimális korrekció 262-ig gyengítette a magyar fizetőeszközt. Délután fél 4-kor az euró jegyzése 261,64 forinton állt. A svájci frankkal szemben is eltávolodtunk kissé a 180-as szinttől, délutánra 181 körüli árfolyam állt be.
“Az elmúlt néhány nap lendületes erősödése után kis pihenőt tartottunk ma, de egyáltalán nem jelentős a korrekció, hiszen a gyengülés még az egy forintot sem érte el” – foglalta össze a mai nap történéseit Buró Szilárd, az Equilor devizapiaci szakértője. “Megállapodott ugyan az árfolyam, de várhatóan nem lesz fordulat: ameddig ilyen jó a befektetői hangulat, további erősödésre lehet számítani. Most minden körülmény kedvez a régiós devizáknak, és könnyen elképzelhető, hogy már pénteken 260 forintig csökken az euróval szembeni kurzus. Ez egy újabb lélektani szint, ami aktivizálhatja a stop loss megbízásokat, vagyis onnan további erősödés lehetséges. Ezt követően azonban kisebb visszapattanásra számíthatunk, vagyis előbb nézzük meg ismét a 265-266-ot, mint a 255-öt, de hosszabb távon ez utóbbi árfolyam is elérhető.”















