A Fidesz teljesen megszüntetné az örökösödési illetéket: mit nyernénk vele?
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) múlt heti fórumán kilátásba helyezte az örökösödési illeték teljes megszüntetését. A pártelnök ígérete szerint ez a közteher általában is megszűnik az egyenes ági rokonok esetében. A Világgazdaság szerint ez nem jelent számottevő könnyebbséget a magánszemélyek és a vállalkozások számára.
A lap emlékeztet arra, hogy 2009 eleje óta fejenkénti 20 millió forintos értékhatárig az egyenes ági utódok már most is mentesülnek az örökösödési illeték befizetése alól. Gondot jelent azonban, hogy a törvény szerint a 20 millió forintos „kvótában” először az ingatlanokat kell figyelembe venni. Ha tehát ilyen is szerepel az örökül hagyott vagyontárgyak között, akkor az ingóságokra és az üzletrészekre már jóval alacsonyabb keret marad, ha egyáltalán marad.
Mindenesetre a módosítás hatására a 10-12 milliárd forint körüli öröklési illetékbevétel tavaly 5,4 milliárd forintra apadt, az idén pedig tovább csökkenhet. A lap szerint a tervezett változás nem jelentené a köztehermérték jelentős csökkenését, inkább csak az egyszerűsödés miatt lenne kedvező.
Jelenleg ugyanis az öröklési illeték lakástulajdon esetén 35 millió forintig 6, a fölött pedig 11 százalék, a vagyonszerzési illeték 2010-től csupán 4, lakástulajdon megszerzése esetén pedig 4 millió forintig csak 2 százalék. Emellett az ajándékozási illeték is különbözik az öröklésitől. A családok tehát most gyakran folyamodnak különböző taktikákhoz az illetékteher minimalizálása érdekében.











