További dossziék »

Szeged ragaszkodik cukrászdájához, megvenné a Virágot

ingatlanmagazin | 2010. március 11. 13:14 | Módosítva: 2010. március 11. 13:14 | 0 hozzászólás
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »

Szeged 300 millió forintért megvásárolná a Virág cukrászdát, melynek működtetője ellen felszámolási eljárás indult, mivel több mint félmilliárd forintos tartozást halmozott fel. A polgármester nem akarja, hogy a cukrászda helyén például autószalon működjön.

A felszámolóbiztos januárban hirdette meg a Kis Virág bérleti jogát és a Nagy Virág tulajdonjogát, amelyre két cég pályázott. Az adásvételi szerződést azonban még nem kötötték meg a kiválasztott budapesti céggel. Az önkormányzatnak ugyanis elővásárlási joga van. A delmagyar.hu információi szerint a győztes vállalkozás – mely mögött Varga Mihály, a KÉSZ-csoport többségi tulajdonosa áll – 280 millió forintért venné meg a Nagy Virág tulajdonjogát és 20 millióért a Kis Virág bérleti jogát. A felszámoló ugyanakkor 450 milliót szeretett volna kapni.

Március végéig mindenképpen határoznia kell a városnak az ügyben. Ha nem nyilatkozik, az azt jelenti, hogy nem él az elővásárlási jogával. Botka László polgármester szerint azonban a városnak elemi érdeke, hogy a Virág helyén továbbra is cukrászda működjön, ezért pénteken konzultál a közgyűlési frakciók vezetőivel a lehetséges jogi lépésekről. A magántulajdonost nem lehet kötelezni arra, hogy csak cukrászdaként működtesse a Virágot, így akár autószalon is nyílhatna a helyén – magyarázta a lapnak a polgármester.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek