Ismét erősnek bizonyult a 265, visszagyengült a forint
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Dollárerősödés és forintgyengülés jellemezte ma délutánig a devizapiacot, a svájci frank egy forinttal drágult.
Az elemzőket meglepte a KSH mai beszámolója, ugyanis Magyarország ipari termelése januárban 3,4 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Munkanaptényezővel korrigálva 5,7 százalékos, míg a tavaly decemberi hónaphoz viszonyítva 8,8 százalékos a növekedés mértéke. Csehország és Szlovákia ipari termelése januárban 5,3 illetve 19,3 százalékkal nőtt 2009 januárjához képest. A GDP a szlovákoknál 4,7 százalékkal, nálunk 6,3 százalékkal, míg a cseheknél becslések szerint 4,3 százalékkal csökkent 2009-ben.
A régiós devizák közül a forint gyengült legnagyobb mértékben az euróval szemben délután fél négyig, a 267,4-es árfolyam a tegnapinál 0,8 százalékkal erősebb eurót jelent. Hétfőn még a 265-öt ostromolta a hazai fizetőeszköz, de ez a szint – tavaly nyár óta ötödjére – ismét erősnek bizonyult. Tegnap délután a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti konferenciáján beszédet tartott Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. A bank első embere szerinte a 260-as szint körül van a forint egyensúlyi állapota.
Az euró-dollár devizapár már egy hónapja az 1,36-os szintek környékén ingadozik, ma délután 1,356-os EUR/USD kurzust figyelhettünk meg. Noha ez fél százalékos dollárerősödés a hétfőhöz képest, a keresztárfolyam ugyanott tartózkodik, ahol múlt hét pénteken. És az azelőtti pénteken…
A dollárért ma 196,9 forintot kértek a devizapiacon, közel két és fél forinttal többet, mint tegnap. Drágult a svájci frank is, a 182,8-as CHF/HUF kurzus 0,6 százalékkal kedvezőtlenebb a devizahiteleseknek.















