Ahol az állam garanciát vállal a lakáshitelekre
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Március 8-ától kívánja újraindítani az Első ház programot Emil Boc román kormányfő. A programban a bankok garanciát igényelhetnek az államtól, vagyis az állam biztosítja őket, hogy a visszafizetés elmaradása esetén átvállalja a költségeket. A kamatok alacsonyabbak a piacinál, s az önrész is kisebb - olvasható az Új Magyar Szó internetes oldalán.
A program tavaly már elindult, azonban a szakértők szerint nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a benyújtott hitelkérelmek száma az előirányozottaknak még a felét sem érte el, feltehetően a hiteligények elbírálásának nehézkessége miatt. Nem valósult meg az építőipar fellendítése sem. A feltételek azonban kedvezőbbek lettek. Míg korábban a bank csak akkor folyósította az újonnan felépített lakásra adott hitelt, miután az építkezés befejeződött, mostantól az építő által elkészített kimutatás alapján havonta kifizeti a munkálatok értékét.
A Ziarul Financiar információi szerint azonban a kamatköltségeken a bankok az Első ház tavalyi fordulójához képest nem változtattak, nagyjából az állam által engedélyezett maximális mutatót alkalmazzák idén is. Ugyanakkor Diósi László, az OTP Bank romániai vezérigazgatója a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „a mostani árazás veszteséget termel, mondhatni egy önköltséges hitelről van szó”. Szerinte a lejkölcsönök esetén ez a termék a bankok nagy részének jelenleg egy szerény nyereséget hoz.
A Capital című hetilap összeállítása szerint egy kéttagú családnak legkevesebb 2400 lejes (583 euró) jövedelemre van szüksége ahhoz, hogy egy 66 500 eurós hitelt vegyen fel. Az önrésznek egy 70 ezer euró értékű új lakásesetén 3500 eurónak kell lennie. 30 éves futamidő alatt a mai kamatértékeket figyelembe véve, a kölcsön törlesztésére havi 330-345 eurót kell fordítania. Ez a lap szerint megfelel egy két-három szobás bukaresti lakás havi bérének.
Nem részesülhetnek azonban a hitelből azok, akiknek jelenleg is van lakástulajdona. Az sem megoldás, ha valaki eladja meglévő lakását, azért, hogy újra hitelt vehessen fel, ugyanis a törvény azokat zárja ki, akik a jogszabály hatálybalépésekor vagy utólag lakástulajdonnal rendelkeztek.











