Tartja magát 270 alatt a forint
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Hétfőn nem állt be jelentősebb fordulat a forint árfolyamának mozgásában. Délelőtt rövid időre 269 alá került az EUR/HUF kurzus, majd délután visszagyengült a magyar deviza a pénteki szintek környékére.
Délelőtt 268,8-ig szúrt le az euróval szembeni forintárfolyam, ez a szint azonban még erős volt a hazai devizának, és délután enyhe gyengüléssel visszatért a 269,5 körüli sávba a kurzus. Fél négykor 269,55 forintot ért egy euró, míg egy svájci frankért 183,92 forintot kellett adni. Valamivel jelentősebb volt az EUR/USD árfolyamának változása: ma ismét a dollár erősödése volt napirenden, 1,365-ről 1,352-ig csökkent a kurzus.
“A dollár újabb lendülete hidegen hagyta a forintot, a mai mozgás még a múlt pénteki jobb hangulat hatását tükrözi” – mondta Buró Szilárd az Equilor devizapiaci elemzője. “A fejlődő piacok devizái most lélegzethez jutottak, így folyamatosan 270 alatt jár az euró a forinttal szemben. Véleményünk szerint a hét első napjaiban maradhat ezen a szinten a forint, és nagyobb visszapattanás később sem várható. Ugyanakkor továbbra sem látunk kellő erőt ahhoz, hogy lefelé kitörjünk a 268-as sávból. A dollár beállt az 1,34-1,37-es sávba és a következő egy-két hétben várhatóan itt is marad, s csak később törhet ki ebből a csatornából”.










