Mától változtak a hitelezés szabályai
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Március 1-jével hatályba lépnek a lakossági hitelezésre vonatkozó új szabályok. A várakozások szerint az életbe lépő előírások egyelőre nem hoznak különösebb változást a lakossági hitelezésben, miután a bankok jelenleg hasonló, vagy ennél keményebb feltételek mellett adnak kölcsönt - olvasható a Népszabadság mai cikkében.
Az új szabályok inkább a válság előtti szinthez képest jelentenek szigorítást, illetve megakadályozzák, hogy a pénzintézetek a krízis után visszatérjenek korábbi, engedékenyebb hitelezési gyakorlatukhoz. Az OTP például nem számítanak arra, hogy az új szabályok jelentősen szűkítenék az ügyfélkört, s hasonlóan látják ezt a CIB-nél is. Az Erste szerint azonban az elmúlt évben jelentősen visszaeső hitelezési piacot tovább szűkíti a rendelet, az ügyfelek ugyanis nem biztos, hogy elő tudják teremteni az eddigieknél nagyobb önerőt.
A jelzálog- és a gépjárműkölcsönöknél a hitel aránya a fedezetként felajánlott ingatlan, illetve autó értékének legfeljebb 75 százaléka lehet a forintalapú termékek esetében, míg az eurókölcsönöknél 60, egyéb devizahiteleknél pedig maximum 45 százalék. A lakás- és a gépjárműlízing esetében a finanszírozás aránya a forintalapú termékeknél 80, az eurónál 65, míg más devizáknál 50 százalék lehet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ezentúl ne lehetne alacsonyabb önrésszel vagy akár kizárólag hitelből lakást vásárolni. Ehhez azonban az kell, hogy egynél több ingatlant ajánljon fel fedezetként az ügyfél a banknak. Júniustól viszont ezzel sem biztos, hogy lehet élni, mivel akkortól már csak hitelképességi vizsgálat után, annak eredménye alapján nyújthatnak hitelt a bankok – figyelmeztet a lap.
Az előtörlesztési díjaknál is meghúzták most a plafont: a jelzálogkölcsönnél 2, a jelzáloglevéllel finanszírozott hiteleknél maximum 2,5 százalékos költséget számíthatnak fel a bankok, ha valaki idő előtt szeretné visszafizetni hitelét. Az új előírások csak a március 1-je után felvett kölcsönökre vonatkoznak, tehát a már meglévő hitelek esetében maradnak a jelenlegi, gyakran magasabb díjak.










