Télen is kirakták a nyugdíjast az utcára
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Így szólhatna a recept: végy egy 65 évnél idősebb hiteligénylőt, akit egyik-másik bank - elsősorban a kora miatt - már kikosarazott. A kiszemelt ügyfélnek lehetőleg Budán legyen valamilyen ingatlanja, ahol egyedül él – olvasható a Népszava cikkében.
A lap beszámolója szerint Csillag Ervin Farkasréten a Vas Gereben utcában lakott egy több lakásos társasház első emeletén, a balkonról szép panoráma nyílik a városra. Élettársa meghalt, ő pedig egyedülálló nyugdíjasként egy APEH-tartozás miatt megszorult. Miután korábban hiába próbálkozott banknál hitelhez jutni, így egy úgynevezett pénzügyi közvetítőhöz fordult.
Habár 500 ezer forintra lett volna szüksége, csak 3 milliótól adtak neki kölcsön. Az összegből végül csak 2,16 milliót kapott meg – állítólag levonták a költségeket és a jutalékokat – a Zee-Capital nevű cégtől, amelynek 5 ezer forintot törlesztett volna havonta. 2009 nyarán azonban nem tudott időben fizetni. A cég értesítette őt, majd újra felhívta a figyelmét a késedelemre, amit ideig-óráig még sikerült is az ügyfélnek pótolnia. Ezután azonban a ZeeCapital eladta a követelését egy erre szakosodott cégnek.
A végrehajtó cég 2009. december 18-án megkezdte Csillag Ervin lakásának lefoglalását. Mint az érintett a lapnak elmondta, 6-7 „erre szakosodott, testalkatát illetően is alaposan képzett fickó” egykettőre ki is ebrudalta saját lakásából, majd a zárat lecserélték. Csillag Ervin ma egy barátjánál lakik, ő fogadta be a hajléktalanná vált idős embert. Lakását a napokban éppen felújítják, azt már korábban birtokba vette az új tulajdonos.
Felmerül az eset kapcsán néhány kérdés, így például az, hogy milyen megfontolásból hitelezett biztonságosan egy pénzügyi szolgáltató egy kisnyugdíjasnak, aki az igénylés időpontjában – azaz bő 2 évvel ezelőtt – havi 27 ezer forintos fix jövedelemről (mely a hivatalos papírokon 140 ezerre változott) adott számot? Miért nem kapott hivatalos végzést a kilakoltatásról a benne élő adós? A lakás 22 milliós értékéből kinek a becslése alapján lett a piaci ár egycsapásra 13 millió forint, ami aztán likviditási értéken már csak 9 millióra rúgott?
A ZeeCapitalt egyébként a lap információi szerint éppen vizsgálják a hatóságok, s az ügyben jelenleg rendőrségi nyomozás folyik.
















Sajnálatos eset és nem ö az egyetlen.Én ugyanebbe a cip%u0151be járok és történetesen ugyan ennél a cégnél vannak a problémák.
A végrehajtói iroda ajtajában találkoztam egy úrral aki minden problémámra megoldást tudott ajánlani.Ez volt a vesztem.Édesanyám halálával hiába fizettem a törleszt%u0151t szerz%u0151dés bontásról kaptam papírt.Innent%u0151l kész tények elé allítottak hogy NAPI 20000Ft ködbért kell fizetnem ha nem adom át az ingatlant azonnal K Zoltánnak.Aki közben a Refinance Kft. Nevében járt el.Azóta sem kaptam semmilyen hivatalos papírt az átadásról, de a földhivatalban már nem szereplek tulajdonosként.
Zavaros az egész És józan paraszti ésszel is látszik hogy csak a lakásra utaztak.Sajnos erre utólag jöttem rá.Miután hontalan lettem.Kérem a szerkeszt%u0151séget hogy ha tudják küldjék el az email címemre ki foglalkozik ennek (ezeknek) a cégnek az ügyeivel mert egyedül kevés vagyok velük szemben.El%u0151re is köszönöm.