Nem lesz ingatlanadó!
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Az Alkotmánybíróság (AB) 2010. január 26-án elfogadott határozatában alkotmányellenessé nyilvánította az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvénynek a lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseit, s azokat visszamenőleges hatállyal megsemmisítette.
A vízi járművekre, a légi járművekre és a nagy értékű személygépkocsikra vonatkozó rész viszont hatályban marad.
Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken még arról beszélt, hogy hosszú időre lekerül a napirendről az értékalapú adó elméleti lehetősége is, ha az Alkotmánybíróság kifogást emel ellene.
Határozatában az AB — más országok adóztatási gyakorlatát is figyelembe véve — nyomatékosan rámutatott arra, hogy a vagyonadó intézménye és annak önadózással történő megállapítása nem alkotmányellenes. Az AB megállapította továbbá, hogy az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adónak a lakóingatlanokra vonatkozó szabályozásában a törvényhozó nem a luxusadóról szóló törvénnyel kapcsolatos 155/2008. (XII. 17.) AB határozatában foglaltakat vette alapul, hanem az ingatlanadó szabályozását új alapokra helyezte.
A lakóingatlanok adójának alapját az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerint az adóalanynak kellett volna meghatároznia, mégpedig az adóév első napján fennálló forgalmi értékkel azonosan. Az adóhatóság ugyanakkor e törvény értelmében jogosult lett volna arra, hogy utóbb a bevallott értéktől eltérően állapítsa meg a lakóingatlan forgalmi értékét, s a két érték közötti, tíz százaléknál nagyobb eltérés esetén az adóalanyt bírsággal sújtsa. Az AB megállapította, hogy ez — az öt éves elévülési időn belül — még az adóalany és az adóhatóság formálisan jogszerű eljárása mellett is bármikor előfordulhatott volna. A lakóingatlanok adójának alapjául szolgáló, árként általában elérhető érték ugyanis — konkrét jogügylet és hatósági közreműködés nélkül — bizonytalan, gyakran akár 30-40%-os ingadozást is mutathat.
Az AB szerint ezért a törvényhozó akkor, amikor a lakóingatlanokat terhelő forgalmi érték alapú adót — az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényben foglalt módon — még önadózással is párosítja, ezzel a megoldással a forgalmi érték meghatározásában rejlő bizonytalanságból eredő kockázatot egyoldalúan az adóalanyokra hárítja, ami a jogállamiságból levezethető jogbiztonságot sérti.
Az AB megállapította, hogy a törvény ellentmondásos szabályai következtében nem egyértelmű, milyen értéket kell adóalapnak tekinteni, és több adóalany esetén hogyan kell közöttük megosztani az adófizetési kötelezettséget akkor, ha a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, és az annak gyakorlására jogosult személy lesz az adó alanya. Ez az AB döntése értelmében szintén sérti a jogbiztonságot.
Az AB elutasította a törvénynek a vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi adójára vonatkozó rendelkezéseit támadó indítványokat.
Az AB ezt a határozatát egyhangúlag hozta meg.
Az AB határozata:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 2. § 1-10., 14., 16-17., 19-22. pontja, 4-16. §-a, továbbá 1. és 2. számú melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket a törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.
Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. § (1) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban:
„1. § (1) Adóköteles az e törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, nagy teljesítményű személygépkocsi.”
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 33. § (10) bekezdésének „lakóingatlan,” szövegrésze, 33. § (11) bekezdése, 33. § (12) bekezdésének „— a (11) bekezdés szerinti esetet kivéve —” és „lakóingatlanról,” szövegrésze, 129. § (2)-(3) bekezdése és 168. § (8) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 33. § (10) és (12) bekezdése az alábbi szövegezéssel marad hatályban:
„(10) A magánszemély adózó — amennyiben adóját nem a munkáltatója állapítja meg vagy nem él az egyszerűsített bevallás lehetőségével — az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában, az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az egyszerűsített vállalkozói adó bevallásában — az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi azonosító adatainak a feltüntetésével — az adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett — ideértve az e törvény 31. § (5)-(6) bekezdéseiben meghatározott nyilatkozattételre jogosult adóalanyokat is —, továbbá ha a magánszemély adóalany személyi jövedelemadóját a munkáltató állapítja meg vagy él az egyszerűsített bevallás lehetőségével, az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóév május 20-áig teljesíti.”
„(12) Nem köteles az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról bevallást benyújtani az az adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni arról a vízi járműről, légi járműről, nagyteljesítményű személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.”
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet alkotmányellenes, ezért azt kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.
4. Az Alkotmánybíróság az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 3. §-a, 17. §-a, 20-21. §-a, 23. §-a, 27. §-a, 29. §-a, 32-34. §-a és 36. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.










