Vagyonadó: Szikora elárulta kire csap majd le az APEH
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Nem az ellenőrzésre koncentrál majd az APEH, de kirívó esetekben, a tudatos szabályszegőkkel szemben fel fognak lépni – ígérte az APEH elnöke, Szikora János az [origo]-nak adott interjúban. Az idén abban fogják támogatni az adózókat, hogy meg tudjanak felelni a vagyonadó szabályainak, vagyis felmérjék, van-e egyáltalán adókötelezettségük, és ha igen, helyesen töltsék ki a bevallásukat.
Azoknál folytatnak majd le ellenőrzést, akik nagy értékű adóköteles vagyontárggyal rendelkeznek, és mégsem tesznek bevallást – derült ki szavaiból. „Azt például biztosan meglátogatják a revizorok, aki az ingatlan-adatbázisunk szerint 2 éve 100 millió forintért vásárolt lakást, és nem adott bevallást” – tette hozzá az adóhatóság elnöke.
Az APEH revizorai nyitott szemmel járnak majd a világban, s ha kirívóan nagy értékű lakóingatlant, gépjárművet látnak, akkor ez is képezheti majd az ellenőrzésre történő kiválasztás alapját.
Szikora János egyébként úgy látja, hogy az emberek nagyjából tisztában vannak az értékviszonyokkal, tudják például, hogy a szomszéd mennyiért adta el a lakását. Ha a kalkulátor 30 millióra becsül, de 20 millióra tartja a tulajdonos a forgalmi értéket, akkor azt szerinte bátran vállalni kell. Szakértőt, értékbecslőt akkor érdemes igénybe venni, ha határeset az ingatlan, tehát 30, illetve 15 millió körül lehet a forgalmi értéke – tette hozzá.
“Nem a kalkulátor adatai alapján végezzük majd az ellenőrzést, mert a kalkulátor által kiadott érték egy átlagos, becsült értéket jelöl, amit korrigálni kell az egyedi körülmények figyelembevételével” – jelezte a lapnak. Egy társasházban két szomszédos lakás értéke között is jelentős eltérés lehet és nem csak akkor, ha az egyiket már felújították, a másikat még nem. Ha egy lakás a Dunára néz és márványpadlóval borított, akkor nyilván jóval többet, egy romos falusi ház pedig kevesebbet érhet, mint az átlag – ismerte el.

Hangsúlyozta, hogy a vagyonadó-kalkulátor egy mankó, használatának csak pozitív jogkövetkezménye lehet. Ha a kalkulátor alacsonyabb értéket hoz ki, mint egy esetleges későbbi ellenőrzés, akkor a különbözetre jutó bírságot, pótlékot nem kell megfizetni, mert az adózó a becslés használatával a tőle elvárható körültekintéssel jár el – magyarázta a lapnak.
A lap arra is kíváncsi volt, hogy a vagyonadó-kalkulátor miként állapít meg értéket olyan esetekben, amikor nincs a közelmúltból származó forgalmi adat egy településről, településrészről. Az elnök szerint ha ingatlan adásvétel nem történt egy adott településen, de hagyatéki eljárást lefolytatott a közjegyző, akkor az annak során megállapított értéket vették alapul. Kistelepülések esetében előfordult, hogy több hasonló adottságú, szomszédos falu adataiból indultak ki. A négyzetméter-árakat nem egyszerű átlagszámítással határozták meg, hanem az illetékbecslés szakmai szabályi szerint – tette hozzá.
Azt is megjegyezte, hogy figyelembe vették a gazdasági válság hatását, s ennek megfelelően értékelték a korábbról származó adatokat is.










