Bonyolódik a pestszentlőrinci ingatlanpanama: a Fidesz feljelentést tesz
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Büntetőfeljelentést tesz a XVIII. kerületi ingatlanpanama ügyében a Fidesz, mivel úgy látják, hogy az okirat-hamisítással vádolt volt kispesti SZDSZ-es polgármester lakáscsereügylete csupán a jéghegy csúcsa. Egy jól szervezett csalássorozatról van szó, amelynek akár tucatnyi károsultja lehet – számolt be a Magyar Nemzet.
A lap beszámol arról, hogy az MSZP-s vezetésű Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának jóváhagyásával hozták tető alá azokat a gyanús ingatlancseréket, amelyek egyike miatt Lévay Levente, Kispest egykori SZDSZ-es polgármestere vádlottként állt a bíróság elé. A gyanús csereszerződéseket Mester László (MSZP) pestszentlőrinci polgármester írta alá.
Korábban a Lánchíd Rádió arról számolt be, hogy Az ügyben 5 éve nyomoznak, szerda délelőtt volt az első bírósági tárgyalás. Az érintettek közül azonban öten időközben meghaltak, így az az ügyvéd, aki ellenjegyezte a cseréket és az az önkormányzati osztályvezető is, aki a lakásügyeket felügyelte. Az a lakástulajdonos is elhunyt már, aki az első csere áldozatául esett, s szintén meghalt az ügy másod- és harmadrendű vádlottja. A haláleseteknek nem volt előzménye, mindegyik váratlanul történt: volt aki motorbalesetben, volt aki hirtelen szívinfarktusban hunyt el.

Az elsőrendű vádlott, Lévay Levente azonban bíróság elé állt. Ő korábban a szomszéd kerület, Kispest SZDSZ-es polgármestere volt, s 2000-ben elítélték pedofil képek terjesztéséért. Mivel önkormányzati lakásokról van szó, az ügyben felmerülhetne a kerület szocialista vezetésének a felelőssége is. Azonban a rádió informátora szerint az évekig húzódó nyomozásban sem az önkormányzat illetékeseit, sem az MSZP-s pestszentlőrinci vezetést nem hallgatták meg.
A módszer, amivel kiszolgáltatott sorsú emberektől lakást csaltak el, viszonylag egyszerű volt: a vádlottak vettek egy vidéki telket, aztán a nehéz helyzetbe került embereknek ezt a lakhatást ajánlották cserébe a pesti lakás bérleti jogáért. Az ügyben szükség volt egy ügyvédre, aki elkészítette a papírokat, de az önkormányzatra is, ahol a bérleti jogot bejegyezték. A bíróság egyelőre csak néhány ilyen cserét erősített meg, de a rádió információi szerint akár több száz is lehet.















