Szertefoszlottak a remények
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Szertefoszlottak a remények a forint további erősödésével kapcsolatban, ugyanis délutánra jelentős veszteséget könyvelhetett el a hazai deviza az euróval szemben. Bizony, a svájci frank ellenében is.
A mai állás szerint egyelőre nem kell megbarátkoznunk a 265 alatti euróval, a délutáni órákban már közel 270 forintot kértek egy euróért a devizapiacon. Ez több, mint két és fél forintos – egy százalékos – forintgyengülést jelent a tegnapi árfolyamszinthez képest. Nem áll jól a régió többi devizája sem, de gyengülésben a forintunk viszi a prímet.
Szántó András, az Equilor deviza üzletágának vezetője ezt többek közt a dollár számlájára írja. A dollár árfolyama negatívan korrelál a régiós devizákkal, az erősödő dollár a már sokat említett kockázatvállalási hajlandóság jó fokmérője, azaz a zöldhasú izmosodása általában a feltörekvő piaci devizák gyengülését hozza maga után – világosít fel Szántó András. Ugyanakkor a közelgő honi választás, a forint egyre szűkülő kamatelőnye és a forinterősödésre spekulálók pozíciózárása sem a magyar deviza mellett szól – teszi hozzá az Equilor deviza üzletágának vezetője.
És hogy áll a dollár? Az euró-dollár keresztárfolyam már reggel lejtőre került, délután fél négyre már 1,1 százalékos volt a változás az amerikai deviza javára. Az USD/HUF devizapár még nagyobbat mozdult el, egy dollárért a délutáni kereskedésben közel 191 forintot kellett leszurkolni, ami majd’ 4 forinttal – 2 százalékkal – több a tegnapinál.
Erősödött a frank is, noha a reggeli órákban még 181 alatt is jegyezték a CHF/HUF devizapárt. Délutánra ez az előny eltűnt, a 182,5-ös jegyzés másfél forinttal – 0,8 százalékkal – kedvezőtlenebb a devizahitelesek szemszögéből.










