Mellényúlt az APEH a vagyonosodási vizsgálatokkal? Lanyhul a figyelem
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Megcsappanhat az idén a 2007-ben csúcsra járatott vagyonosodási vizsgálatok száma, pedig már a korábbi 11 ezerről tavaly is néhány ezerre csökkent. Az ellenőrzéseket övező viták azonban még mindig nem csitulnak – olvasható a Világgazdaság cikkében.
Angyal József adószakértő szerint például az adóhatóság fiktív forráshiányt generál azzal, hogy a bevételeket a tényleges felmerülésükhöz képest későbbre, a kiadásokat pedig előbbre teszi. Az APEH ugyanis a saját bankszámlára befizetett összeget kiadásnak és vagyonosodásnak, az onnan kivett összeget pedig bevételnek tekinti – magyarázza a szakember.
Az APEH a lapnak erre úgy reagált, hogy a revízió valóban a magánszemély pénztárcájának a szemszögéből veszi figyelembe a bevételeket és a kiadásokat, kiszűrik azonban a folyószámla-vezetésből és a készpénzes forgalomból adódó párhuzamosságokat. A vizsgálatok lényege, hogy a bevallott jövedelmek fedezetül szolgálhattak-e a kiadásoknak – hangsúlyozza az adóhivatal.
Vadász Iván, az adókamara alelnöke is számos kifogást fogalmazott meg a vizsgálatokkal szemben. Úgy véli, hogy az adóhivatal elsősorban a kisvállalkozókat érte el, a szervezett bűnözés és a politikai korrupció ellen nem használta fel ezeket az eszközöket.
Emellett a szakemberek szerint a vagyonosodási vizsgálatok az APEH kapacitásának jelentős részét lekötötték, így nem jutott elég figyelem más ellenőrzések lefolytatására. Holott többek között az áfavizsgálatok általában sokkal többet hoznak az állam konyhájára, mint a vagyonosodási vizsgálatok. Emellett a vagyonosodási vizsgálatok csúcsra járatása a szakemberek szerint alig-alig járult hozzá az adómorál javításához.
A lap szerint további kérdéseket vet fel, hogy a következő hónapokban esedékes vagyonadó-bevallások nem szolgálnak-e újabb táptalajul a vagyongyarapodás ellenőrzéséhez. Egyes félelmek szerint az adóhivatal az így ölébe hulló adatokat a vagyongyarapodás ellenőrzéséhez használná fel. Különösebb aggályokat nem vetne fel az sem, ha az APEH megőrizné és elemezné a kalkulátorból származó adatokat – jelezte ugyanakkor lap kérdésére Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, hozzátéve, hogy az ingatlan-nyilvántartáshoz és az adásvételi ügyletek adataihoz eleve hozzáfér az adóhatóság.















