Rossz hír a magyar gazdaság számára
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon – közölte ma az Opten céginformációs szolgáltató. Az éven belüli lefutás elnyújtott válságot mutat, ami rossz hír a magyar gazdaság számára.
Rossz érzései vannak a céginformációval foglalkozó Opten Kft. szakértőinek: “tavaly év elején is azt mondtuk, hogy az esztendő folyamán akár 15 ezer céggel szemben is indulhat fizetésképtelenségi eljárás, ám a csődhullám éven belüli lefutása 2010-re sem kecsegtet sok jóval” – vélekedett Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató. A kedvező forgatókönyv az lett volna, ha az év első felében, vagy nyár végéig gyors ütemben emelkedik a felszámolások mennyisége, az év utolsó hónapjaiban viszont már stagnál vagy csökken a fizetésképtelenségi eljárások száma.
„Elhúzódó válságot tükröző adatsor rajzolódott ki a második félévben, és több más mutató is azt támasztja alá, hogy 2010 első felében nem számíthatunk érdemi javulásra” – magyarázta az igazgató. A felszámolások számához hasonlóan lassuló ütemben bár, de tovább emelkedik a felszámolt társaságok átlagos árbevétele is, emiatt feltételezhető, hogy a bedőlt cégek egyre több kifizetetlen számlát hagynak maguk után, magukkal rántva beszállítóikat, alvállalkozóikat.
A válság pozitív mellékhatásai közé sorolandó, hogy idén kevesebb céget alapítottak, mint tavaly. Mindez annak ellenére, hogy a kormányzat az utóbbi időben mindent elkövet az egyre több és több cég alapításának érdekében. „Magyarországon gyakorlatilag következmények nélkül lehet cégeket felszámolásba vezetve bajban hagyni az üzleti partnereket. Az ezzel is fenntartott rossz fizetési morál mellett teljesen érthetetlen a piaci belépési korlátok csökkentése, a cégalapítás gyorsítása és költségeinek csökkentése, legutóbb pedig a tulajdonosok lakcímének titkosítása” – tette hozzá.
Az Optennél egyébként úgy látják, hogy a kisvállalkozások zöme még mindig valamilyen munkaviszonyt helyettesítő, adóelkerülésre létrehozott cég a minimálbér kétszerese körüli fizetésekkel, ezért sokkal inkább pénzt visz, mint pénzt hoz az államháztartásba. Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója szerint a mikro- és kisvállalkozások számának radikális csökkenéséig a magyar gazdaság nem állítható egészséges növekedési pályára, oda pedig az adórendszer radikális átalakításán, az élőmunka terhelésének csökkentésén és a kisvállalkozói terhek behajtásán keresztül vezet az út.










