Értelmetlenül szervezték át az APEH-et
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Nem volt összeegyeztethető mindaz, amit a kormány várt az APEH-től azzal, ahogyan az adóhatóság szervezetét átalakították – állapította meg az Állami Számvevőszék az Index beszámolója szerint. Miközben a feladat-végrehajtás hatékonyságának növelése céljából 1300 fős létszámcsökkentést rendeltek el, addig a többletfeladatok eredményesebb ellátása érdekében 2217 fő felvételét engedélyezték.
Ezen túlmenően az illetékhivatalok és a Szerencsejáték Felügyelet 2007-es integrációjával további 1456 fő került át a hivatalhoz. Mindez egy olyan időszakban történt, ami előtt kormányzati döntés szerinti létszámleépítést hajtotta végre az APEH. Az átszervezések, illetve létszámfejlesztések végrehajtását követően egyébként a PM nem követelte meg, az APEH pedig nem értékelte azok megvalósításának célszerűségét, az elvárt hatások, eredmények teljesülését.
Az ÁSZ szerint a humánerőforrás-kapacitás arányok egyrészt nem vezethetők le a tervezési dokumentumokban megfogalmazott célkitűzésekből és feladatokból, másrészt a terv nem teszi lehetővé a kapacitások rugalmas felhasználását.
Azt is megállapítja ugyanakkor, hogy az APEH célszerűen alakította ki az adóalanyok ellenőrzésre kiválasztását segítő kockázatkezelési rendszerét. A vizsgált időszakban az összes ellenőrzésnek több mint háromnegyedét kockázatkezelés alapján rendelték el olyan adózói körök és adózói magatartás típusok esetében, amelyeknél magas az adóelkerülés kockázata.















