Miskolcon előírták, hányan költözhetnek egy lakásba
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
A miskolci önkormányzatban egyhangúlag fogadták el azt a rendeletet, amely korlátozza, hogy egy városi lakásba hányan költözhetnek be – számolt be az Észak-Magyarország. A rendelet szerint egy ember számára minimum 6 négyzetméternyi lakóterületnek kell a rendelkezésére állnia.
A rendelet azt is kikötötte, hogy ha nincs mellékhelyiség, fürdőszoba és konyha, akkor nem lehet a házba bejelentkezni. Ez utóbbi döntést azzal indokolják, hogy a külvárosok hétvégi házaiba túl sokan költöznek be.
„Van olyan lakás, amelynek az esetében 26 beköltözőről tudok. Sőt, nem egyedi eset, hogy a bejelentkezők ott is élnek az 50 négyzetméteren. Eddig nem sokat tehetett az önkormányzat, az okmányirodán dolgozóknak muszáj volt kiállítani a lakcímkártyát, nem volt olyan rendelet, ami ezt megakadályozta volna” – mondta a lapnak Fodor Zoltán, az avasi lakótelep egyik önkormányzati képviselője.










