További dossziék »

Túl olcsón adta el balatoni ingatlanát a Pest megyei önkormányzat?

ingatlanmagazin | 2009. november 19. 11:32 | Módosítva: 2009. november 19. 11:32 | 0 hozzászólás
Címkék: pénz és jog, társasház | magazin összes címke »

Eladta balatoni üdülőjét a Fidesz irányította Pest megyei önkormányzat. A Népszava szerint azonban áron alul kelt el a siófoki Goldmark Károly utcában álló, közel 100 négyzetméteres épület, mely közel fekszik a parthoz, s a több mint 600 négyzetméteres a kertje. Igaz, a Magyar Államkincstár és a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal javára bejegyzett használati jog terheli – derült ki a lapból.

Árvai László törökbálinti lakos mindössze 6,5 millió forintért vette meg az ingatlant, mivel ő tette a legjobb ajánlatot az értékesítési pályázaton. Az üdülő elővásárlására jogosultak nem éltek a lehetőséggel, így 2,5 hónappal a közgyűlési döntés után már be is jegyezték Árvai tulajdonjogát. A lap kitér arra, hogy az új tulajdonos 1998-ban és 2002-ben listás fideszes országgyűlési képviselőjelölt volt, de mandátumhoz nem jutott. Emellett 1998–2002 között a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójában ült.

A lap úgy ítéli meg, hogy Árvai túl olcsón jutott az ingatlanhoz. Abból indul ki, hogy Siófokon – a Goldmark utcánál lényegesen kedvezőtlenebb helyen, távolabb a vízparttól – egy sorházi, mindössze 17 négyzetméteres apartmant lehetne megvásárolni 6,5 millió forintért. Hasonló adottságú házak a környéken 20-40 millióba kerülnek.

Azt azért megjegyzi a lap, hogy az ingatlan tulajdonképpen „lakott”, hiszen abban két másik szervezet dolgozói üdülnek, mivel használati joga van rá a Magyar Államkincstárnak és a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalnak. A Magyar Államkincstárnál úgy nyilatkoztak, hogy 1993 óta az üdülési szezonban minden évben folyamatosan, egyébként esetileg használják az üdülőt. A másik hivatalból ugyanakkor nem látogatják a nyaralót.

A vételár kapcsán az államkincstárnál megjegyezték, hogy a használati jog piaci árértékelése mindeddig nem történt meg. A lap azért is tartja jó befektetésnek az ingatlant, mivel az ingatlan fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos valamennyi költséget az államkincstár állja. Az államkincstár a használati jogról, mint vagyoni értékű jogról, azonban nem kíván lemondani.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek