Egyértelmű tendencia a forinthitelek térnyerése
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Szeptember végéig mindössze harmadannyi hitelt vettünk fel, mint 2008 hasonló időszakában. A lakosság nettó hitel visszafizetővé vált, vagyis összességében többet törlesztett, mint amennyi kölcsönt felvett. A folyósított kölcsönök egyre nagyobb hányada forint alapú – számolt be az MR1-Kossuth Rádió.
A devizahitelek aránya ebben az időszakban jelentős mértékben esett vissza, a svájci frank alapú kölcsönök gyakorlatilag eltűntek a piacról, helyettük az euró alapúak bukkantak fel. A visszaeséshez hozzájárult, hogy a válság miatt drágultak is a kölcsönök, a bankok pedig erősen szigorítottak a feltételeken.
A forinthitel népszerűségének viszont jót tett, hogy a jegybanki kamatcsökkentéseknek köszönhetően több bank is 10 százalék körüli teljes hitel mutatójú forinthitelt vezetett be az elmúlt hónapokban. Az év első felében még létező támogatott forinthitel iránti iránti utolsó roham is javította a forinthitelek arányát. Októbertől egy jóval szigorúbb támogatott lakáshitelezés indult el.
A lakossági hitelezésben most már látszódnak az élénkülés jelei, s egyértelmű tendencia a forinthitelek térnyerése. Ezt egy újabb jegybanki kamatcsökkentés csak tovább erősítené. A forint árfolyama eközben szeptember végén nem érte el a tavaly szeptemberi szintet, annál bő 11 százalékkal gyengébb volt. A lakosság devizatartozása emiatt is 900 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.















