Jöhetnek a villanyszámlára figyelmeztető áramszünetek
Címkék: pénz és jog, rezsi | magazin összes címke »
Két órára kikapcsolták az áramot az esztergomi élményfürdőben, mert a cég a több millió forintos tartozását hónapok óta nem rendezi – számolt be az MR1-Kossuth Rádió, mely szerint egyre többen számíthatnak ilyen figyelmeztető áramszünetre, ha nem fizetik az áramot.
Az E.On-nál több mint 10 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel cégek és magányszemélyek. Az idén több helyen kellett kikapcsolni az áramot, mint tavaly. Pedig a háztartásoknál és a védendő fogyasztóknál csak többszöri felszólítás után kötik ki az áramot. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy amikor megjelennek a szerelők az ajtó előtt, akkor hirtelen kifizetik a hátralékot.
Sokan visszaélnek azzal a lehetőséggel, hogy csak többszöri felszólítás és a különböző adminisztratív műveletek után lehet kikapcsolni a fogyasztót a szolgáltatásból. Cégek esetében csak azoknál kapcsolják ki az áramot, melyek több mint 30 napja tartoznak a szolgáltatónak. Ez esetenként több 10 milliós tartozást jelent.
A rászoruló magánszemélyek elsősorban a segélyszervezeteknél igényelhetnek támogatást az áramszolgáltatók extraprofitjából, igaz például a magyar ökumenikus segélyszervezetnél az erre szánt 217 millió forint néhány hét alatt elfogyott. A kormány új megállapodása szerint a krízisalapból is kaphatnak támogatást az áram visszakapcsolásához azok, akiknél a számlatartozás miatt nincs most áram.










