További dossziék »

Elfogadjuk az adócsalást

ingatlanmagazin | 2009. október 8. 13:34 | Módosítva: 2009. október 8. 13:34 | 0 hozzászólás
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »

Az emberek ugyan próbálnak jogkövető módon élni, de ez nehezen megy a gyakorlatban. Más bűncselekményekhez hasonlóan elutasítják a nagy mértékű adócsalást, de a kisebb mértékűek elfogadottsága jelentős – derült ki egy tanulmányból, melyet a bama.hu ismertetett.

A tanulmány szerzői több ezer nagy- és kisvárosban, illetve falun élő embert kérdeztek meg az adózási szokásaikról, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos véleményükről. A kutatómunka 5 évig tartott. A felmérés eredményét összegezve dr. Szilovics Csaba, a Pécsi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Karának tanszékvezető docense úgy vélekedett, hogy csak az igazolódott, amit eddig is gondoltak a témáról, ám nem volt rá kézzel fogható bizonyíték.

A docens a lapnak elmondta, hogy szembeötlő a jogszabályoktól való elidegenedés, legfőképpen az adórendszerrel szembeni nagy mértékű elutasítás. Az adózók többsége a rendszert bonyolultnak, gyakorta változónak, igazságtalannak tartja. Ennél is megdöbbentőbb, hogy véleményük szerint az adófizetés a kapcsolatok segítségével megkerülhető, valamint meglepő az is, hogy megértőek az adócsalásokkal szemben.

A válaszadók többsége elítéli az egyéni érdekből fakadó adóelkerülést, de el tudja fogadni, ha az a család megélhetésének érdekében történt. A számlaadás elmaradását a megkérdezettek többsége már nem is érzi sem erkölcstelennek, sem jogellenesnek. Igazolódott a várakozás azzal kapcsolatban is, hogy az emberek elégedetlenek a közpénzek felhasználásának módjával.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek