Feljelentették Gyurcsányt a sukorói ügy miatt
Címkék: pénz és jog | magazin összes címke »
Hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt jelentette fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt a Lehet Más a Politika (LMP), mivel a sukorói King's City-megaberuházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítése során megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
Az LMP már korábban bejelentette, hogy kezdeményezni fogja az ötpárti egyetértéssel meghozott kiemelt beruházási törvény hatályon kívül helyezését. Ez a törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a sukorói kaszinóbizniszhez hasonló ügyekben a mindenkori kormányzat önkényesen kedvezményezzen egyes befektetői köröket.
A párt most azért tesz feljelentés, hogy világos legyen: a közhatalmat gyakorló személyek nem magánvállalkozásukat, hanem a Köztársaságot képviselik. Éppen ezért kötelesek tiszteletben tartani az állampolgároknak azt a jogát is, hogy alternatív fejlesztési elképzeléseiket a nyilvánosság előtt ütköztessék a kormányzati tervekkel.
Jelezték, hogy a banánköztársaságokra emlékeztető mutyizás nem egyedi eset, az elektronikus információszabadság-törvény végrehajtását például egyes tárcák évek óta szabotálják. A párt a mostani feljelentéssel a későbbi kormányokat is figyelmeztetni akarja arra, hogy a politikai elit sem szeghet törvényt következmények nélkül.










