Csapás a hitelekre – a bankok is meglepődhettek
Címkék: hitel, pénz és jog | magazin összes címke »
Jelentősen szigorítaná a bankok hitelkihelyezését a Magyar Nemzeti Bank: a háztartási hiteleknél, aki legfeljebb havi nettó 250 ezer forintos fizetést kap, annak törlesztő részlete forinthitel esetében nem haladhatja meg jövedelme 30 százalékát, az euróhitelek esetében a 23, más devizák esetében a 15 százalékát. A portolio.hu elemzője, Bán Zoltán az InfoRádiónak elmondta, hogy a javaslat további finomítására, pontosítására van szükség.
A javaslat szerint 250 és 500 ezer forintos nettó jövedelem között 40, 31 és 20 százalék lenne az arány, míg aki havi félmillió forintnál is többet visz haza, az forinthitel esetén akár a jövedelme 50, euróhitelnél a 38, más hitelnél fizetése 25 százalékát fordíthatná törlesztésre a hitelösszeg megállapításakor. A javaslatban egyébként az is szerepel, hogy gépjárműhiteleket legfeljebb öt évre kellene adni, hitelként pedig forintkölcsönök esetében legfeljebb az autó árának 80, euróhitelnél 62, más devizánál pedig a 40 százalékát lehetne felvenni, azaz megnőne a szükséges önerő nagysága.
Bán Zoltán szerint a javaslatban három olyan elem is van, amelyre a bankok nem számítottak. Az egyik, hogy a korlátozás a forinthitelekre is vonatkozik, míg a devizahitelek korlátozását a forinthitelekből vezeti le. Emellett megköti a törlesztőrészlet nagyságát, de az is meglepetést kelthet, hogy a nemzeti bank önállóan terjesztette be a javaslatot. Szerinte ez vagy diktátum lesz, vagy elfogadásáig hosszas tárgyalások következnek még.
Rövid távon egyébként nem számol jelentős hatással a szakember, mivel a bankok jelenleg is igen szigorú hitelpolitikát folytatnak. Azt is megjegyezte azonban, hogy amennyiben a pénzintézetek további szigorításra kényszerülnek, az jelentősen visszavetheti a lakossági üzletágat, amely végső soron bankfiókok bezárásához vezethet.










