74-ben is fizettünk már ingatlanadót: a házértékadó is megbukott

A vagyonadó értékalapú, általános és központi adó, amely az önadózás elvére épül. Volt már ehhez hasonló adónemünk: 1974. július 1-jén lépett életbe a házadóról és a házértékadóról szóló minisztertanácsi rendelet. Milyen volt az ingatlanadó elődje?

Rosszabb, mint a házértékadó?

A házértékadót a házadón felül kellett megfizetni (a mostani ingatlanadóból levonható a megfizetett helyi adó). Alapja: a 800 ezer forintot meghaladó forgalmi értékű lakóépület (lakás), valamint a félmilliót meghaladó értékű üdülőépület volt. A forgalmi értéket akkor csökkentette “az Országos Takarékpénztárnak fizetendő építési kölcsön- (vételár) tartozás”. (Ez jelentős különbség a mai szabályozáshoz képest. A 2009-es évi LXXVIII. törvény 2.§ 10. pontja ugyanis nem engedi levonni a ’vagyontárgyat terhelő adósságokat’.) Az éves adótétel lakóépület esetén a forgalmi érték 0,5, illetőleg 1 százaléka attól függően, hogy a lakás alapterülete 125 nm-nél kisebb vagy nagyobb volt. Az üdülőépület magasabb, 1, illetőleg 1,5 százalékos adótétele pedig attól függött, hogy hány szobás volt, illetőleg az alapterület 80 nm-nél (társasüdülőben: 60 nm
-nél) kisebb vagy nagyobb. Lakás esetében az a tulajdonos, aki legalább 3 kiskorú gyermekével lakott együtt, a forgalmi értéket gyerekenként 100-100 ezer forinttal csökkentette. (Csaknem azonos kedvezményt ismer az új ingatlanadó jogszabály!) Az adót a helyi tanács végrehajtó bizottság szakigazgatási szerve kezelte. (Ma ez az APEH – dolga lesz.)

A házértékadóról annak a tulajdonosnak kellett bevallást benyújtania, akit erre az első fokú adóhatóság felszólított(!). Ez érdekes eltérés a szokásos önadózási szisztémától. Ha valakinek mondjuk egy (akkori értéken) 5 milliós “csodapalotája” volt és nem kapott ilyen felszólítást, annak nem kellett bevallást készítenie. Képzeletünk gazdagságán múlik annak megítélése, hogy a “hatósági kiválasztás”, mint adómegállapítási kritérium milyen összefonódásokat, netán korrupciót okozhatott.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy ebben az időszakban egy családnak csak egy-egy lakás és üdülő lehetett a tulajdonában, amit igazgatás-rendészeti jogkörben írtak elő más (nem adótárgyú) jogszabályok. Emiatt a korlátozás miatt sok látszat-válás uralkodott el az országban. A korlátozás megszüntetésével e párok többsége újraházasodott.

Az adózóna.hu írása szerint a házértékadó nem élt sokáig. Kevés bevételt hozott, viszont sok társadalmi konfliktust, s a bevétel még az igazgatási költségeket sem fedezte. Az akkori “nagyértékű” ingatlanok tulajdonosai értelemszerűen magasabb, nagyobb érdekérvényesítési képessége hamar megölte. Utóélete hosszabbnak bizonyult, mivel a forgalmi érték körüli bírósági viták több év múlva zárultak le.