További dossziék »

A lakásmaffia a végtörlesztőkre támad – már létező és várható csalások

Dr. Gratzer Gábor | 2011. október 18. 5:41 | Módosítva: 2011. október 25. 7:58 | 4 hozzászólás
Címkék: bűncselekmény, bűnügy, forinthitel, lakásmaffia, végtörlesztés | magazin összes címke »

Az országgyűlés néhány hete elfogadta a devizaalapú jelzáloghitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének a lehetőségét. A csalók szinte a törvény elfogadásával egy időben megjelentek. A bűnözők, vagyis a "lakásmaffiózók" is felismerték a rögzített árfolyam számukra nyújtott lehetőségeit, azt, hogy e konstrukció mögé bújva a végtörleszteni szándékozó adóst megtéveszthetik.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hívta fel a figyelmet arra, hogy újsághirdetésekben, valamint az interneten olyan „vállalkozások” jelentek meg, akik emelt díjas számon „általános tájékoztatást” nyújtanak. A gyanútlan érdeklődőt azzal kecsegtetik, jobban mondva az a látszatot keltik, mintha a tájékoztató kiterjedne valamiféle forinthitel lehetőségére is, amelyet a végtörlesztéshez igénybe lehet venni. A tájékoztatás ezzel szemben kizárólag a törvény szövegének ismertetésére, illetve teljesen érdektelen információkra terjed ki. A jóhiszemű adós ezután segítség helyett, adott esetben 10 ezer forintot meghaladó számlára számíthat.

E tevékenység a végtörlesztőkre lecsapó „lakásmaffia” első hullámának tekinthető. Egyes becslések szerint a bűnözők egy hónap alatt több 10 millió forint jogtalan haszonra tettek szert. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a Hpt. illetve valamennyi jogszabály a www.magyarország.hu oldalon hiteles szöveggel, ingyenesen mindenki számára elérhető, továbbá hazánkban több tucat pénzügyi tanácsadó, hitelközvetítő vállalkozás működik, melyek személyesen, bárki számára tanácsot adnak, illetve segítséget nyújtanak a megfelelő hitel megtalálásához. A legális tanácsadó, közvetítő irodák munkatársai a telefonos vagy internetes jelentkezést követően az ügyfeleket maguk hívják fel, és egyeztetnek velük időpontot, tehát legális pénzügyi tanácsadó cég nem alkalmaz emeltdíjas telefonvonalat. Az ilyen hirdetéseknek senki se dőljön be!

Fogyasztói csoportok és a végtörlesztés

Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk már az úgynevezett fogyasztói csoportokkal, ahol már felhívtuk a figyelmet arra, hogy ezek a csoportok, illetve az ilyen csoportokat szervező vállalkozások nem pénzintézetek és nem is pénzügyi vállalkozások, így nem nyújtanak hitelt. Gyakran ennek ellenére megtévesztő reklámok és hirdetések jelennek meg, amelyek kedvezményes hitelről szólnak. Sok olyan fogyasztói panasszal lehet találkozni, amely arról szól, hogy csak a jelentős összegű – adott esetben – több 100 ezer forintos regisztrációs díj megfizetése után szembesül az ügyfél azzal, hogy nem fog hitelhez jutni.

A fogyasztói csoportokról, és az általuk alkalmazott megtévesztő reklámokról azért kell szólni a kedvezményes végtörlesztések kapcsán, mivel a múlt héten már megjelentek olyan megtévesztésre alkalmas fogyasztói csoport reklámok, melyek kifejezetten a végtörlesztéshez hitelt keresők figyelmét hivatottak felkelteni: szerepel bennük a „végtörlesztési lehetőség” kifejezés, illetve a reklám igencsak megtévesztő, alkalmas arra, hogy a gyanútlan olvasó azt gondolja, hogy rendkívül kedvező hitelről van szó. Persze ebben az esetben ez pusztán a fogyasztói csoport működésének egyik elemére utal, amely azt jelenti, hogy amennyiben a tag vállal bizonyos előtörlesztést, előbb jut hozzá a megvásárolni kívánt dologhoz. A Gazdasági Versenyhivatalhoz a hozzáforduló fogyasztók és panaszaik számának emelkedése alapján ugyancsak felhívja a figyelmet, hogy a végtörlesztés lehetőségének megjelenésével megnövekedett az érdeklődés a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások szolgáltatásai iránt.

Ismételten felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy az úgynevezett fogyasztói csoportok, illetve az ezek mögött álló vállalkozások senkinek sem fognak segítséget nyújtani a kedvezményes végtörlesztéshez, ezek a vállalkozások nem pénzintézetek! Fontos tehát, hogy mielőtt szerződést írnánk alá, vagy bármilyen jogcímen pénzt adnánk át, kérdezzünk rá, hogy fogyasztói csoporttal van-e dolgunk, és amennyiben a válasz igen, csak abban az esetben kössük meg a szerződést, ha célunk nem a hitelfelvétel volt.

A „lakásmaffia” és a végtörlesztés

A rögzített árfolyamú végtörlesztés lehetőségével élni kívánó adósoknak legkésőbb 2011. december 30. napjáig be kell jelenteniük a bankjuknál végtörlesztési szándékukat. Sokan e célból forintalapú jelzáloghitelt szeretnének igénybe venni. Félő, hogy a végtörlesztéshez igénybe vehető hitelek ígéretével történő megtévesztésben rejlő lehetőséget az igazi, szervezett bűnbandák is hamarosan fel fogják ismerni. Éppen ezért fontos felkészülni ezekre az esetekre.

Korábbi cikkeinkben már szóltunk a zugpénzintézetekről és az ellenük való védekezésről. A zugpénzintézetek – amelyek semmilyen befektetési tevékenységet nem folytatnak – pusztán abból a célból jönnek létre, hogy a hozzájuk forduló ügyfeleket megtévesszék, és megtakarításaiktól megszabadítsák őket. Az ilyen „vállalkozások” irodákat működtetnek, és gyakori, hogy az abban foglalkoztatott dolgozók sem tudják, hogy az iroda mögött álló bűnszervezet kizárólag az ügyfelek megkárosítása céljából jött létre. Nagyon fontos tehát, hogy mielőtt – bármilyen kedvező ígéret is hangozzon el – pénzt adunk át bárkinek is, ellenőrizzük le az adott vállalkozást. Amennyiben a legkisebb gyanúnk merül fel, feltétlenül érdeklődjünk az irodáról a PSZÁF-nál. Gyanúnkat joggal kelthetik fel azok az esetek, amikor a vállalkozás rendkívül kedvező feltétellel kínál hitellehetőséget.

Fontos tudni azt is, hogy hitelt csak pénzintézet nyújthat, tehát az interneten található hitelközvetítő vállalkozások nem, e cégek is a bankok termékeit kínálják, és abban nyújtanak segítséget, hogy a számunkra legkedvezőbbet megtalálhassuk. Ebből következik, hogy amennyiben hihetetlen ajánlatot kapunk, kérdezzük meg, hogy melyik bank, illetve pénzintézet termékéről van szó. Amennyiben e kérdésünkre nem kapunk kielégítő választ, az már alapot szolgáltathat gyanúnk felkeltésére.

Amennyiben élni kívánunk a jogszabályváltozások által nyújtott lehetőséggel, és a rögzített árfolyamú végtörlesztéshez forintalapú hitelt keresünk, legyünk óvatosak és körültekintőek. Bárki bűncselekmény áldozatává válhat, azonban szinte valamennyi bűncselekményt kellő óvatossággal és figyelemmel meg lehet előzni.

Amennyiben a végtörlesztéssel kapcsolatban bármilyen újabb bűncselekmény ismertté válik, azt az olvasók számára újabb cikkünkben vagy cikkeinkben be fogjuk mutatni.

FIGYELMEZTESSE ISMERŐSEIT! Ne essenek ők is hasonló csapdába. Ossza meg a cikket a Facebookon, vagy egyszerűen nyomjon egy Like-ot!

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok
Legfrissebb olvasói hozzászólások (4)
  1. pzs: Én a hátam közepére nem kívánom a maszopot, viszont tény, hogy lesznek, olyan pénzintézetek, akik igen szépen tudnak keresni ezen a bulin! Tehát ezzel a “bankok érdekei voltak fontosak” kitétellel óvatosabban bánnék!
    Az alternatíva is lehetne, csak ahhoz elhatározás kellen, nem csak az, hogy a jómódú kisebbségnek, (vagy pl. a parlamenti képviselőknek) csináljunk még egy jó üzletet!!

  2. Hidden due to low comment rating. Click here to see.

    • És ha elsöpörnék, kik jönnének helyettük? A kiváló szocik, akiknek inkább a bankok érdekei voltak fontosak, nem a szavazóik?? Sajnos semmi ütőképes alternatíva nincs.

      • Tisztelt Hozzászólók! E cikket nem azért írtam, hogy a a rögzített árfolyamú végtörlesztést pro vagy kontra minősítsem, vagy politikai nyilatkozatokat fogalmazzak meg. Függetlenül attól, hogy e magoldás beváltja-e a hozzáfűzött reményeket vagy nem, lehetőséget teremt a bűnözök számára. A bűnözőket pedig nem érdekli, hogy éppen ki van hatalmon, pusztán csak ki akarják használni a kínálkozó helyzetet, ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen a veszélyekkel. Üdv: GG

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek