Megmutatjuk az idei legszebb lakásbelsőket
Címkék: lakberendezés | magazin összes címke »
Átadták az Év Lakberendezője és az Év Pályakezdő Lakberendezője Pályázat díját november 28-án a Gerbeaud-házban tartott ünnepélyes átadón.
A legjobbak
Lakberendezői szolgáltatást igénybe venni ma már nem luxus, sőt hozzátartozik a jól megtervezett otthonteremtéshez. Egy adott ízlésvilágon belül összhangot teremteni persze nem mindig egyszerű feladat. A Lakberendezők Országos Szövetsége ezért írta ki az “Év Lakberendezője 2008” és idén másodszor az “Év Pályakezdő Lakberendezője” pályázatot.
A kilenc beérkezett pályázatot neves szakemberekből álló független zsűri – dr.Bálint Imre, Ybl díjas építész, a Budapesti Építész Kamara elnöke, dr. Slézia József, művészettörténész, a Design Trend főszerkesztője és Szenes István, Ybl díjas belsőépítész – bírálta el. 2008-ban az Év Lakberendezője díjat Bárdóczky Andrea vehette át, míg az Év Pályakezdő Lakberendezője Kopisz Judit lett.
A szövetség honlapján megtekinthető pályázatokról 2008. október 22-től 2008. november 10-ig közönségszavazásra is lehetőség nyílt. Az érdeklődők egyúttal az Alchimista Stúdió Andrássy úti üzletében is megtekinthették a tablókat. A 2008. év közönségdíjasa ennek alapján Szakos Andrea, a Pályakezdők közül pedig Cédulási Erika lett.
Magasabb színvonalú lakás- és környezetkultúra
A Lakberendezők Országos Szövetségét 1995-ben néhány szakmai lap, elkötelezett lakberendező és belsőépítész, valamint gyártó és forgalmazó cég hozta létre, hogy a lakás- és a munkahelyi környezettervezés területén működő szakemberek tevékenységét koordinálja, munkájukat segítse – többek között friss információkkal, pályázati lehetőségekkel, továbbképzésekkel, cégbemutatókkal és kiállítási részvétellel.
A LOSZ, kezdetektől fogva kiemelt feladatának tekinti a magasabb színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítését, ezért szeretné a nagyközönség számára kézzelfogható közelségbe hozni ezt az izgalmas szakmát. Pártolja azokat a vállalkozásokat, amelyek igényes termékeikkel iránymutatók ezen a téren.
















Elég szomoru, hogy a képek a cikkhez ilyen min%u0151ség%u0171 munkákat jelentetnek meg. Nem a 71-es években vagyunk ahol egy konyhaszekrény rajza akkora teljesítmény lenne, illetve egy faltól falig függöny az étkez%u0151ben nem hiszem, hogy kiemelked%u0151 ötlet… Jobban is válogathattak volna képekb%u0151l, nem beszélve a fotók min%u0151ségér%u0151l.