Hulladékból épített házat. 178 millió forintot kaphat érte
Címkék: lakberendezés | magazin összes címke »
Jó üzletnek tűnik a környezetvédelem, főleg, ha egy kis kreativitással is párosul.
Ezt sikerült bebizonyítania a brit Curtis házaspárnak, akik az East Sussex-i telküket eredetileg hatvanezer fontért vásárolták. Erre építettek újrahasznosított anyagokból egy négyemeletes, ötszobás, három fürdőszobás házat, összesen kétszáznegyvenezer fontért. Ha a házaspár számításai bejönnek, akkor több mint ötszázezer fontot, azaz százhetvennyolc millió forintot nyerhetnek ötletességükkel.
A szóban forgó házat – mely a brit építészek szövetségének (RIBA) díját is elnyerte – a környéken szedett szelídgesztenyével burkolták be, falait újrafelhasznált anyagból készítették, napenergiával működő vízmelegítő rendszerrel, valamint padlófűtéssel üzemeltették.
„Nem sokkal került többe egy környezetbarát házat felépíteni, mint egy »átlagosat«, viszont utána a költségek összehasonlíthatatlanul alacsonyabbak. Ilyen árak mellet szerintem sok embernek szimpatikus a gondolat, hogy huszonöt százalékkal kevesebb legyen a havi kiadása” – közölte Mr. Curtis, aki azt is elmondta, hogy azért akarnak elköltözni, mert a házat eredetileg nyolc gyerekükre méretezték, akik időközben felnőttek.
Angliában épp most jelentette be Gordon Brown brit miniszterelnök, hogy a jelenlegi 5 ökováros számát tízre akarja növelni, ahol minden egyes ház alacsony cementtartalmú, vagy cementmentes anyagból épülne fel. (bbc news)











