Eiffel Gusztáv árnyékában + videó
Címkék: kert | magazin összes címke »
Volt idő, nem is olyan rég, amikor fővárosunk a világ fővárosai közt előkelő helyet vívott ki magának. Akkoriban a világ legjobb építésze külön tervezőirodát tartott fenn Budapesten, és akkor (1877-ben) épült a Nyugati Pályaudvar, mely vas és üveg szerkezetével a kor igazi high-tech csodájának számított. A pályaudvar mögötti tér ma is az ő nevét viseli, és róla nevezték el az Eiffel Tér Irodaházat, mely a hozzátartozó kulturális közparkkal együtt a minap tartott bokrétaavató ünnepséget, azaz szerkezetkész lett a beruházás.
Kulturális központ is
A belvárosban elhelyezkedő építkezésnek már a számai is figyelemfelkeltőek. Több mint 23 ezer négyzetméter bérbe adható terület, ebből 17 ezer négyzetméter iroda, mellette háromszintes mélygarázs, 365 parkolóhellyel, de ami legfontosabb, az a körszínház formájában megépülő 5000 négyzetméteres park, ami tényleg egyedülálló a város szívében. Így ezen a korábban méltatlanul mellőzött részen egy parkosított, szökőkutakkal tarkított, multifunkcionális fejlesztés épül, ahol a tervek szerint télen még koripálya is lesz, amely mind a helyi lakosok, mind pedig a bérlők, sőt akár a vonatra váró utazók kényelmét is szolgálhatja. Képzeljük el, mi lenne akkor, ha a Főváros vezetése elszánná – vagy inkább összeszedné – magát, és megépítené a parkot tovább egészen az Állatkertig! (A szándék már állítólag megvan hozzá.)
A beruházás teljes összege 45 millió euró, ami a tavaly őszi 40 milliós árkalkulációhoz képest azért nem kevés drágulást mutat. Erről is kérdeztük a projektfejlesztő ConvergenCE képviselőjét, Baksa-Soós Attilát: „Menetközben kisebb részben átterveztük az épületet, és természetesen a válság okozta negatív hatásokat is be kellett kalkulálnunk a költségekbe. Szerencsére ez az építkezés arra is jó példa, hogy egy ilyen világválság idején is lehet sikeres projektet véghezvinni, ha összefog a kivitelező, a fejlesztő, a bank és a befektető.”
Eiffel kelj fel!
Most érdemes befektetni!
Az Eiffel Tér Irodaház erős pénzügyi hátterét elsősorban partnere, az Europa Fund II pénzügyi csoporton keresztül, az Europa Capital biztosítja, mely eddig több mint 5 milliárd euró értékű beruházást eszközölt 17 országban világszerte. A cég közép-európai befektetéseiért felelős menedzsert, Simon Hoopert, a magyarországi beruházások esélyeiről faggattuk: „Szerintem érdemes még most is ingatlanfejlesztésbe fogni Magyarországon! Természetesen nagyon körültekintően kell tervezni, sok függ az időzítéstől, az ingatlan kiválasztásától, mert a rossz gazdasági helyzet miatt nagyon beszűkült a piac. Én magam most a rövid, és középtávú befektetéseket ajánlom, 2-5 év kifutással. Erről az irodaprojektről csak annyit, hogy szerintem sokat fog profitálni belőle a város..”
- eiffel
- Eiffel tér
- Eiffel tér
- eiffel
- Eiffel tér
- Eiffel tér
Egy ilyen emblematikusnak szánt épületegyüttesnél különösen fontos a tervező személye, hiszen az ő szellemi terméke lesz az új „tereptárgy”. Jelen esetben ezt a megbízást az egyik legismertebb építésziroda, a Finta Stúdió kapta, azon belül is Fekete Antal Ybl-díjas tervező, akinek a nevével legutóbb az új TV-székház terveinél találkoztunk. „Ez a munka azért különösen izgalmas, mert ennek az elhelyezkedése a legbonyolultabb Budapesten. Közvetlen a Körúttól indul az épület, ami világviszonylatban is különleges, hiszen egységes eklektikus épületállomány alkotja. Ide tenni egy új épületet az elég sok dilemmával jár. Vajon merjünk-e újítani, vagy inkább próbáljunk illeszkedni ehhez az eklektikus stílushoz? Én úgy gondolom, hogy Eiffel épülete a maga korában a legmodernebb épületek közé tartozott, és éppen ezt a szellemiséget követve nekünk is ilyesmivel kell próbálkoznunk! Ezért ezt a kis foghíjat itt, ami a Körúton látszik, egy teljesen modern homlokzattal fogjuk megoldani!”
Az építész még elárulta, hogy egy kis csavart is elrejtett a tervezés során, az irodaház üvegfelületén. A figyelmes szemlélő ismerős, ismétlődő mintákat vehet észre az egyes ablakokon. Lehetnének akár virágminták is, de nem, ezek az Eiffel Gusztáv által tervezett Nyugati pályaudvar váltórajzai!
















