10 milliárdból teljesen átépítik Nyíregyházát
Címkék: kert | magazin összes címke »
A nyíregyházi önkormányzat integrált városfejlesztési stratégiájában a belváros, az Érkerti, az Örökösföldi és a Huszár lakónegyed rekonstrukciója, valamint a volt katonai laktanyák épületeinek korszerűsítése és funkcióváltása szerepel. Ez mintegy 10 milliárd forintos beruházásból valósulhat meg 2013-ig.
Összesen 12 milliárd forintos fejlesztési keretet határoztak meg az Észak-Alföldi Régió három megyeszékhelyének, Debrecennek, Nyíregyházának és Szolnoknak. Ebből Nyíregyháza pályázat alapján legalább 4 milliárd forint támogatást szeretne elnyerni. Ehhez adódna még hozzá az önkormányzati önerő, illetve a beruházásokba bevont vállalkozói tőke.
Az úgynevezett elő-akcióterületi tervvel már elkészültek, melyet a lakossági vélemények figyelembevételével március végéig véglegesítenek, s ennek alapján nyújtják be a pályázatot. A konkrét beruházási tervek szerint a nyíregyházi belváros rehabilitációjával indulnak, melyben szerepel a település híres piacának átépítése. Ennek szeretnék megtartani a hagyományos szabadkereskedelmi jellegét.
Korszerűsítik a városházát is, kialakítják az egy helyen történő ügyintézés lehetőségét, bővítik a házasságkötő termet, rendbe teszik a Síp és az Egyház utca környékét, a Nyírvízpalotát, a Bessenyei tér épületeit, tovább épül a belső körút, és szó van a művelődési központ rekonstrukciójáról vagy új létesítmény létrehozásáról.











