Kezdődik a debreceni Hal köz felújítása
Címkék: kert | magazin összes címke »
Jelenleg autóktól zsúfolt a debreceni Hal köz, s ez a látvány fogadja már évek óta a járókelőket. Hamarosan azonban látványszökőkút épül, kerti bútorokat helyeznek ki és dísznövényeket telepítenek ide. A Hal köz több mint 100 millió forintos felújítása heteken belül kezdődik - számolt be a DTV.
106 millió forintból, nagyrészt uniós forrásból pihenőparkot alakítanak ki a téren: megújul a burkolat, megújulnak a közművek, a növényzet, az utcabútorok és kialakítanak egy látványszökőkutat. Utóbbi a tér nevére fog utalni a formájával. Az átalakítás, a tervek szerint még a Karneváli hét előtt befejeződne.
A Hal köz esetében a tulajdonosi bizottság a közbeszerzési eljárást most értékelte, a legkedvezőbb ajánlattevőt javasolják polgármesternek, hogy hirdesse ki mint nyertes kivitelezőt. Ha ez megtörténik, akkor rövidesen a munkák is elkezdődhetnek – mondta a tévének Győri Gyula, a tulajdonosi bizottság elnöke.
Úgy tervezik, hogy egy hónapon belül elkezdődhet a Hal köz felújítása, de a terület rehabilitációja itt nem ér véget. A tervek szerint a Simonffy utat egészen a leendő nyugati kiskörútig díszburkolattal látnák el.















