További dossziék »

Fél éven belül biztosan emelkedni fognak a lakásárak

ingatlanmagazin | 2009. július 13. 10:17 | Módosítva: 2009. július 13. 10:17 | 1 hozzászólás
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »

December és március között gyakorlatilag eltűntek a vevők a lakáspiacról, most azonban ismét megjelentek. Ez történik talán a fejlesztői oldalon is – vélekedett Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési igazgatója a portfolio.hu-nak nyilatkozva. Szerinte az áfaemelés miatt a lakásáraknak emelkedniük kell. Ha nem is rögtön, de fél éven belül biztosan begyűrűzik majd ez a hatás.

A lakásárak kapcsán az igazgató elmondta, hogy azok Magyarországon nagyon alacsonyak: míg nyugaton az átlagár 750 ezer forint/nm körül mozog, addig nálunk ez csupán 350 ezer forint/nm. Úgy véli, jelentős áremelkedésnek kell bekövetkeznie. Azt ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy magasabb ár mellett nem épül 8 ezer lakás Budapesten egy évben, hanem csupán 4 ezer.

Várakozásai szerint az elkövetkező másfél évben a használt lakások élhetik reneszánszukat. Új lakásokra, s egy egészséges fluktuációra azonban szükség lenne. Ehhez 70-80 ezer lakásnak kellene épülnie évente, miközben Magyarországon a fénykorban is csak 36 ezer lakást adtak át. Egyelőre még az is kérdéses, hogy a lakásépítés mikor lépheti át a 40 ezres szintet.

A lakásméretek kapcsán jelezte, hogy Nyugat-Európában a vásárlók 100 négyzetméter alatt nem választanak otthont maguknak, míg a legkedveltebb kategóriának a 120-140 négyzetméteres lakások tekinthetők. Ezzel szemben nálunk az 50-60 négyzetméteres lakásméret a legnépszerűbb. Ráadásul hazánkban ugyanazon az alapterületen sokkal több szoba kerül elhelyezésre. A gazdasági helyzettől függ, hogy innen elmozdulunk-e. A lakásméret-növekedési tendencia jelenleg megállt, hosszú távon azonban változhat a helyzet. Mint mondta, az átlagos lakásméretnek Magyarországon is el kell érnie a 70-90 négyzetmétert.

A témához kapcsolódó cikkek
  • Nincsenek kapcsolódó anyagok
Legfrissebb olvasói hozzászólások (1)
  1. A portfolio.hu-n jelent meg, mint az kiderülhet a cikkb%u0151l, s mindezt Zelei Zoltán értékesítési igazgató fogalmazta meg, ahogy az a leadben olvasható.

Hozzászólás

*

500

Moderálási elvek