Kivilágítják a Szabadság híd közepét is
Címkék: ingatlanpiac | magazin összes címke »
A Szabadság híd közepét azért nem világították ki, mert az volt a kivitelezői tenderben, hogy a világítási rendszernek lopásbiztosnak kell lennie, a híd középén viszont a járókelők elérhették volna a lámpákat – jelezte Sal László, a kivitelező Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese az Indexnek nyilatkozva.
Ugyanakkor már dolgoznak rajta, hogy a híd közepe is díszkivilágítást kapjon. Sal László azt nem tudta megmondani, hogy ez mekkora többletköltséget jelent, csak annyit, hogy a 240 milliós kiépítési költségnek a töredéke. A lap egyelőre nem tudott beszélni a fővárossal az ügyben.
A lap korábban próbált magyarázatot találni a meglepő jelenségre, azonban a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-től csak annyit tudott meg, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól ilyen világításra kaptak engedélyt. Ott azzal magyarázták a kivilágítás hiányát, hogy a hidat nem szabad túlvilágítani, elegendő, ha csak az elemeket világítják meg. A fényerőt is szabályozták, nehogy a Szabadság híd túlragyogja a Lánchidat.















